Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.08.18.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Ma volt a Just For You Asia Fan Meeting Tour első találkozója, mely este 8 órakor kezdődött az AsiaWorld Expo Hall 11-ben, Hong Kongban.

A rajongói találkozó helyszíne közvetlenül a nemzetközi repülőtér mellett található, csakúgy, mint a Rain szállásául szolgáló Marriott Hotel is. A golfpályáról nem is beszélve, bár nem tudjuk, hogy marad-e ideje Rainnek egy kis kikapcsolódásra, vagy hogy lenne-e hozzá egyáltaln kedve.

Mert a fellépés előtt egy órával küldött értesítése szerint nincs jól, fáradt, vagy meglehet, hogy beteg, csak nem mondja, mindenesetre panaszkodott egy kicsit. Annak ellenére, hogy a képein látszott, hogy igazat beszél, a fellépésen bomba formában volt. Előzetesen játékokat és közös szórakozásokat ígért túlmonyó részben, ehhez képest szinte egy teljes koncertet tartott a résztvevők számára.

Ami biztosan műsoron volt:

Hip Song
It's Raining
Rainism
La Song
30 Sexy
Gang
Instead Of Saying Goodbye


HKTDC


AsiaWorld Expo






A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):







Rain's Cloud Thailand

0818 Rain at Marriott Hotel

VIDEO



K_Star HK‏ @KStarHK
(8:30 pm)

2018 RAIN JUST FOR YOU IN HONGKONG

1.

2.



via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_Instead of Saying Goodbye



via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_30 Sexy




via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_Love Story




via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_Sun


via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_다시




via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_Sunshine



via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_깡


via manloverain8
180818 2018 Rain Just for You in Hong Kong_It's Raining





mitchinsendai

2018.08.08 Rainism 後半 Thank you for the at most enjoyable fan meeting. We had a very happpy time👍💗

VIDEO




StarArena (스타아레나)‏
@StarArena_

#Rain is performing Hip Song ‘Just for you’ in Hong Kong

VIDEO



rain.vids



simon_cheng0513
30 Sexy

simon_cheng0513
La Song




elley008







elley008



elley008






KpopLun
180818 RAIN "LA SONG" Hong Kong fanmeeting HD fancam


elley008

La Song
VIDEO



joannasan89

VIDEO




suki_bb

VIDEO


hk01_kpop


hk01_kpop


hk01_kpop






Cat Co Co

[2018 RAIN JUST FOR YOU]. @rain_oppa ❤️
08.18 in Hong Kong" - RAIN Fanmeeting
#亚洲国际博览馆 hall 11
#RAIN_Clouds ☁️
#RainBarChina🇨🇳
#LOVE_RAIN❤️
#정지훈 #가수비 #Rain #JungJiHoon #비 #Rain_oppa
#鄭智薰 #ピ #30Sexy #love
#RainCompany #레인컴퍼니


VIDEO


Catcoco








biiig_k

☔️☔️☔️
굵고 짧게 홍콩끝~
#raincrew #wildrabbit
#hongkong
#모두모두수고하셨습니다👏
 





dduks1225
Kim Yong Duk






janypd3837
(Közzétéve: 2018.08.23.)

#정지훈 #rain #2018 just for you#hk #see you next taiwan




















Nincsenek megjegyzések: