Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.08.28.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):







Yvonne YC Chang

還有公車站電子看板😍


[2018_08_28-001]

VIDEO






KBS






[문화광장] 싸이·비, 9월 29일 첫 합동 공연

기사입력2018.08.28 오전 7:05


[2018_08_28-002]
KBS   [문화광장] 싸이·비, 9월 29일 첫 합동 공연


VIDEO


가수 싸이 씨와 비 씨가 다음 달 합동 공연을 개최합니다.

가요계에 따르면 두 사람은 9월 29일 서울 올림픽체조경기장에서 합동 공연을 갖기로 하고 최근 준비에 들어갔습니다.

그간 서로의 공연에 초대 손님으로 참여한 적은 있지만 처음부터 함께 공연을 준비하는 건 이번이 처음인데요,

두 사람은 지난해 비 씨의 노래 '최고의 선물'을 싸이 씨가 프로듀싱하면서 음악적 공감대를 형성해 이번 공연까지 열게 됐다고 합니다.

가수들의 합동 무대는 종종 있는 일이지만 이들의 만남은 유독 많은 관심을 모으고 있습니다.

두 사람 모두 화려한 퍼포먼스로 정평이 나 있는데다, 세계 무대에서도 인정 받은 가수들이기 때문인데요,

누리꾼들은 두 월드 스타가 만나 어떤 무대를 완성할지 궁금해하는 동시에 벌써부터 치열한 티켓 예매전이 예상된다는 반응을 내놓고 있습니다.

KBS





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése