Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.07.28.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nagy hőség van ezekben a napokban Koreában is, így nem csoda, ha a jeges kávé Rainnek is jólesett.
Délután kettőkor kezdődött az alábbi plakáton hirdetett esemény a Grand Hyatt hotelben, de ennél többet nem igazán tudunk az ott történtekről. Talán nem tévedünk, ha egy újabb márkaképviseleti szerződést sejtünk Rain megjelenésének hátterében.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP EGYÉB HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):

📸   Rain
📸   parkbujang_jong
📹   xlfung_B
📹   maoye_66
📸   胖砸种草达人
📸   November_11月
📹   ifyou_mind
📸   otack.kwon
📹   adia_my📸   Rain      


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


RAIN

rain_oppa / @29rain / 정지훈

(Koreai idő szerint: 11:37 a. m.)

#fantastic






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦





parkbujang_jong

Chok Chok! 라운드 투.!!! 대박을 기원하며.. #비 #rain #촉촉 #chokchok #한번만 #더터져라









💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



xlfung_B

Rain[并不简单][并不简单] Lxlfung_B的秒拍视频 ​​​​

VIDEO




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


六六   maoye_66



#Rain# Rain真的很帅呢😍😍😍😍 真的是属于穿衣显瘦,脱衣有肉的大帅哥🙈🙈🙈#정지훈 # 오빠가 너무 잘 생기다


VIDEO


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




VIDEO




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



胖砸种草达人

确认过眼神是rain欧巴没错啦[色] ​​​​








💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


November_11月

见到了小时候的韩剧idol-rain[害羞] 2韩国·首尔 ​​​​

 








💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



November_11月

rain限量签名[害羞] 2韩国·首尔 ​​​​






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



ifyou_mind
.
소나기와 함께
비님이 지나가셨어요 ☔️
.

#그랜드하얏트 #남산 #바이어 #china #화장품전시 #글로벌 #행사 #비 #rain #영상스타그램 #잘가요
#멋짐뿜뿜 #잘생김 #소통 #좋아요

VIDEO




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



otack.kwon

비(정지훈)씨 촬영있어서 다녀옴.
#비 #rain #정지훈 #가수비 #김태희남편 #얼굴에김묻음 #잘생김 #딱봐도연예인 #chokchok #화장품









💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




adia_my

고딩때 첫사랑 만남 ㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋㅋ

#비 #진짜비옴 잇츠레인 #서울 #외근 #극혐 #직장인 #서울출장 #그랜드하얏트서울 #rain


VIDEO




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




RAIN

rain_oppa / @29rain 
(Koreai idő szerint: 2018.07.29. 00:19)

난 그냥 음식이 좋아... #젤좋아#세상의모든음식을먹는그날까지#왼손#계란빵#오른손#밀크티#다먹어주겠오











 🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése