Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.01.30.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):






NAVER TV STAR NEWS







'더유닛' 2월 10일 파이널 무대..방청 신청 스타트
기사입력2018.01.30 오전 8:52 최종수정2018.01.30 오전 8:53


[스타뉴스 윤성열 기자]


KBS 2TV 아이돌 리부팅 프로젝트 '더유닛' 파이널 무대가 임박했다.

'더유닛' 측은 오는 2월 10일 파이널 무대를 앞두고 지난 29일 티몬 방청 신청 페이지를 오픈했다고 30일 밝혔다.

파이널 무대는 유닛B와 유닛G의 탄생을 확인할 수 있는 자리인 만큼, 뜻깊은 순간을 함께 할 유닛 메이커들의 참여가 쇄도하고 있다.

이날 무대에는 최종 선발을 앞둔 남자 18명, 여자 18명의 화려한 무대가 펼쳐질 예정이다. 어느 때보다 특별하고 압도적인 퍼포먼스를 만날 수 있을 것으로 기대를 자아내고 있다.

더불어 최종적으로 유닛B와 유닛G에 이름을 올릴 각 9명의 참가자들은 누가 될지 주목된다.

'더유닛' 파이널 무대 방청 신청은 오는 2월 6일 마감되며, 같은 달 8일 당첨자를 발표한다. 이에 앞서 30일 오후 5시에는 파이널 무대가 펼쳐질 장소가 공개된다.


윤성열 기자 bogo109@







HERALD POP






'더유닛', 최종 파이널 무대 일산 킨텍스 확정…2월 10일 생방송





[헤럴드POP=고승아 기자]‘더유닛’이 일산 킨텍스에서 화려한 피날레를 장식한다.

오는 2월 10일(토) 대망의 유닛B와 유닛G 최종 멤버 결정을 앞두고 있는 KBS 아이돌 리부팅 프로젝트 ‘더유닛’이 파이널 무대 장소를 일산 킨텍스로 확정, 밤 9시 50분부터 생방송으로 새로운 아이돌 유닛 두 팀이 탄생하는 역사적인 순간을 유닛 메이커들과 함께 한다.

앞서 지난 27일(토) SNS와 ‘더유닛 갤러리’ 등 다수의 온라인 사이트와 커뮤니티에서는 파이널 장소에 대한 다양한 추측들이 쏟아지며 ‘더유닛’을 향한 폭발적인 관심을 실감케 했다. 특히 어제(29일)부터 티몬에서 방청 신청 응모가 시작돼 유닛 메이커들의 참여가 쇄도하고 있다.

126명으로 시작해 땀과 노력의 이야기를 써내려온 ‘더유닛’의 최종 멤버 남자 9명, 여자 9명이 선발되는 특별한 의미가 있는 날인 만큼 많은 이들의 기대가 모아지고 있다. 이에 ‘더유닛’은 수많은 지원자들의 첫 만남, 부트 무대가 펼쳐졌던 특별한 장소 킨텍스에서 파이널 무대를 치루며 135일간의 추억을 되새긴다.

‘더유닛’ 관계자는 “마지막까지 신중한 논의를 거쳐 일산 킨텍스로 파이널 장소를 결정했다”며 “그동안 ‘더유닛’ 참가자들에게 따뜻한 응원을 보내주신 유닛 메이커 분들을 모시고 ‘더유닛’의 클라이막스를 함께 하게 되어 기쁘다. 끝까지 많은 관심과 사랑 부탁드린다”고 전했다.

한편, ‘더유닛’은 대한민국 대표 아이돌 유닛 유닛B와 유닛G가 되기 위한 126명 참가자들의 용기 있는 도전과 더불어 다양한 미션을 수행해 나가며 점차 성장해가는 과정을 담아내 시청자들의 가슴을 뜨겁게 울리고 있다.

최고의 아이돌 유닛 탄생을 코앞에 두고 있는 ‘더유닛’의 파이널 무대는 오는 2월 10일(토) 밤 9시 50분 일산 킨텍스에서 생방송으로 펼쳐지며 티몬에서 진행 중인 방청 신청은 6일(화) 마감된다.

KBS 아이돌 리부팅 프로젝트 ‘더유닛’은 이번 주 토요일(2월 3일) 방송부터 한 층 업그레이드 된 ‘더유닛 블랙’으로 돌아온다.

사진=KBS
popnews@heraldcorp.com



TICKETMONSTER

마지막 관객 평가 무대!

아이돌 리부팅 프로젝트
[더 유닛] 파이널 미션 방청권











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése