Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.01.12.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Los Angelesben volt.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):

📸   euuuuul_2
📰🎥   OBS News - [태혜지 품절녀 라이프①] 김태희, 비와 꽃길만 걷는 궁합 자랑

🎥   jojs08 >>> 2018.01.11.


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



euuuuul_2 

약 5개월 간 대장정이 끝났따.

#수고했어요 #수고하셨습니당 ♥️
#엊그제 #시작 #아니었나 😯
#뭔가 #시원섭섭 ☺️
#모두 #꽃길만 #걸으세요 🌸💕
#비 #정지훈 #멋짐폭발 #멋짐뿜뿜 👍🏻
#더유닛 #파이널 ✨






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


 
OBS NEWS


[태혜지 품절녀 라이프①] 김태희, 비와 꽃길만 걷는 궁합 자랑

기사입력2018.01.12 오전 10:24


[2018_01_12-001]
독특한 연예뉴스   [태혜지 품절녀 라이프①] 김태희, 비와 꽃길만 걷는 궁합 자랑



[OBS 독특한 연예뉴스 조연수 기자] 배우 김태희와 가수 비의 러브스토리가 눈길을 끈다.

OBS '독특한 연예뉴스'(연출 윤경철, 작가 박은경·김현선)가 김태희, 송혜교, 전지현의 완벽한 결혼생활을 집중 탐구했다.

비-김태희 커플은 2011년 광고 촬영장에서 처음 만나 비 씨의 적극적인 구애로 연애를 시작하게 됐다.

두 사람은 2013년 공개 연애 시작 후 숱한 결별설과 결혼설에 시달렸지만 마침내 지난해 1월 깜짝 결혼식을 올리며 세간의 축복을 받았다.

이어 두 사람은 지난 10월엔 득녀 소식까지 전하며 연신 꽃길만 걷는 궁합을 자랑했다.

무속인 황후신당은 "아이가 태어남으로써 아빠는 더 바빠지고 엄마는 조금 쉬어야 되는 공백기가 조금 많을 거다. 하지만 그런 건 별로 신경 안 쓰고 궁합은 최상이다"라고 전했다.

(영상=OBS '독특한 연예뉴스', 편집=김준형PD, 작가=권성민)




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése