Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.12.30.

««« 2017.12.29.
2017.12.31. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Tajpejbe utazott a Korean Air 693-as járatával, amely 16:30-kor indult Incheonról és 18:15-kor érkezett Tajpejbe.




Indulás az Incheon Nemzetközi Repülőtérről, ahonnan Gori, az egyik táncosa is küldött egy képet:



rain_222yukapi
https://www.instagram.com/p/BdUoWZKl7G3/

올해도 멋진 모습을 보여주셔서 넘 넘 감사합니다 m(__)m
내년에도 열심히 응원합니다
#rain_oppa #rain #정지훈 #Happyday #행복



 




 biiig_k
 https://www.instagram.com/p/BdUvBgdjBdR/?taken-by=biiig_k


 10년된 가방이 다시 애정템으로 살아돌아왔다🤦🏻‍♂️
@omarquage 금손 인정입니다👏👏👏

#난양쪽컬러틀리지롱🤪
#클래식 #마카쥬
#기분전환 #대만족
#다른작업도갑시다~
#대만에서기좀받고오는걸로!!!


 

 





Tajpejbe érve már nem lehetett tovább rejtőzni, ahol a média és a rajongók mellett egy Maserati Quattroporte GTS várta a karácsonyi színvilágú Gucciba öltözött világsztárt:


[20171230-001]
噓!星聞   尖叫聲!Rain來惹!




UDN VIDEO NEWS
https://video.udn.com/news/809049


 

Rain抵台 明天參加台北跨年晚會

2017/ 12/ 30 19:45

[20171230-003]
Video


明天就是2017年的最後一天,一年一度的跨年晚會即將登場,全台各地都端出最強卡司,台北市更是邀請韓國巨星Rain登台,南這也是Rain第一次站上台北跨年舞台。
 
Rain有亞洲舞王之稱,晚上他搭乘KE-693班機抵台,此行十分低調,Rain下飛機時戴著帽子、口罩、身穿GUCCI LOGO的白色T恤與外套現身,只有在粉絲向他打招呼時,他才揮手致意,隨後在保全護衛下,搭乘Maserati Quattroporte GTS跑車離去。

 


台北跨年晚會邀請韓星Rain,這是Rain首度站上台北跨年舞臺,傍晚他搭機抵達桃園機場。記者鄭超文/攝影


 


台北跨年晚會邀請韓星Rain,這是Rain首度站上台北跨年舞臺,傍晚他搭機抵達桃園機場,搭乘Maserati Quattroporte GTS跑車離去。記者鄭超文/攝影


 


台北跨年晚會邀請韓星Rain,這是Rain首度站上台北跨年舞臺,傍晚他搭機抵達桃園機場。記者鄭超文/攝影 
 


台北跨年晚會邀請韓星Rain,這是Rain首度站上台北跨年舞臺,傍晚他搭機抵達桃園機場。記者鄭超文/攝影




SETN.COM
http://www.setn.com/News.aspx?NewsID=331213




男神抵台了!Rain機場遇熱情粉絲 揮手問好超親切

2017/12/30 20:10:00



[20171230-002]
SETN三立新聞網    Rain首度登台跨年! 搭乘瑪莎拉蒂抵達飯店|三立新聞網SETN.com

 VIDEO



記者蕭筠/綜合報導
國際巨星「Rain」今年受邀跨海來台陪同粉絲迎接2018年,明(30)日將獨家站上「2018臺北最High新年城」,帶來精彩演出。稍早前Rain已順利抵達桃園機場,他頭戴白色棒球帽及黑色口罩,手上提著隨身包包,一身簡單白色上衣搭配黑色長褲的他,打扮低調有型,步出機場途中,鎂光燈閃不停,遇上粉絲用韓文打招呼,Rain也大方揮手回應,親和力十足。


▲Rain於稍早前終於抵台。

▲Rain機場與粉絲親切打招呼。


Rain稍早前終於抵台,主辦單位也出動高規格迎接這位重量級嘉賓,不僅請來多位保鑣,還開著要價千萬的名車瑪莎拉蒂前來接送,晚上則將入住台北美福大飯店。


▲Rain搭千萬名車瑪莎拉蒂

▲Rain搭千萬名車瑪莎拉蒂

▲Rain搭千萬名車瑪莎拉蒂


此外,Rain已是第5度來到台灣,這一回更是獨家登上台北跨年,為了這次演出,他也特地帶著舞者一同登台,不僅會帶來剛推出新輯裡的歌曲,其中,新曲《GANG》也將在跨年晚會中做台灣地區首唱,期待值狂飆。



▲▼Rain穿著輕便服裝現身。


▲Rain將在明日登上台北跨年舞台。











Alisa @Alisa4Rain
https://twitter.com/Alisa4RAIN/status/947145325600559105

RAIN is wearing a pair of Adidas Human Race NMD Yellow AC7361 sneakers. One shoe says 'breathe' and the other says 'walk'.




esthersherry.es   
https://www.instagram.com/p/BdVBzYfBhgo/?taken-by=esthersherry.es

@rain_oppa .... 👑 *

*

Taiwan airport 171230

#rain#birain#jungjihoon#비#비느님

#정지훈#rainisback #actor#singer#koreansuperstar #kpop#theunit #hollywood#raincompany#awesome #model#최고의선물#kbs아레나홀#12월컴백가수#미니앨범#깡 #thesquall#rainconcert#worldstar#kdrama#handsome#gentleman

#rain_oppa#가수비#마이라이프

[20171230-004]





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése