Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.04.04.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17852&page=346&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Bi Love Song

Cap by Ratoka






VIDEO
ratoka11   Rain Bi Love Song MV- J-tune Camp version 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17854&page=346&searchType=title&searchStr=
yuumi

Rain"カムバック1ヶ月前倒しで...続きを待つ理由がなかった"



http://spn.edaily.co.kr/entertain/newsRead.asp?sub_cd=EA21&newsid=01213606592932512&DirCode=0010201

비 "컴백 1개월 앞당겨…더 기다릴 이유 없었다"


[イーデイリーSPNバクミエ記者]`歌手`雨が1年半ぶりスペシャル アルバムにカムバックした。

雨は3日、京畿道一山MBCドリームセンターで進行された`ショー 音楽中心`録画で初カムバック 舞台を行った。

タイトル曲『君をつかまえるの歌`と`ヒープソング`の2曲のステージを披露した雨を待っている部屋で会った。今回のアルバムの活動は、作品の計画が延期されて可能となり、当初の5月1日発売を目標に準備したことをした。

1ヶ月前倒しでカムバックしたわけで雨は、"アルバムの準備が終わったのに、あえて待つ必要がないでしょうという気がした"とし、今回のアルバムの 自信を示した。

彼はまた、"活動するたびに感じるゴトジマンいつも感じが違うようだ"とし、"久しぶりに舞台に立つ多くのファンを失望させないように懸命に活動する"とし、ステージ上での大切な心をネビチギもした。

`君をつかまえるの歌』は柔らかいカリスマが引き立つ舞台だった。序盤には、特別な動きをせずに歌だけを歌って、どの瞬間のリズムに合わせて 自然をもって踊り始めた。そうするうちに後半には、柔らかいですが、キレのあるアクションで、現場にいた人々を虜にした。

`ヒープソング』は パワープルハン パフォーマンスが引き立つ舞台だった。曲自体が壮大でパワフルな感じが大きいほど彼のパフォーマンスも強く、輝きだった。この舞台を見た限り歌謡界の関係者は"タイトル曲に遜色ない"と絶賛した。

雨はこの日、`ショー音楽中心'で初カムバック舞台を持ったが、録画内容がいつの電波を乗るには、現在の路線を知ることはできない。チョンアンハム沈没事故で、地上波3社の音楽プログラムのギョルバンイつながっているからだ。


VIDEO
ratoka12   [Rain (Bi) 100403 Fancam] Rain - Love Song Recording


Credit//DAUM









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17856&page=346&searchType=title&searchStr=
ratoka


[Eng Subs] Rain Bi Rainy Day Episode 9

ratoka7



watch video here

part 1

http://www.youtube.com/watch?v=gfpJJytcJIc

2:10

Thanks to the concern all of you have shown, such opportunities as I was selected as the representative of Korea in many fields, and as I was interviewed with the leading media including CNN, etc, seems to come to me.


part 2

http://www.youtube.com/watch?v=2a_ftxissvA



0:20~48

While waiting around at airports, I usually listen to music or read magazines or enjoy looking around.

By the way, I feel angry and I'd like to rip those pictures and throw them away, when there are Lotte DFS pictures that don't show me around airports, but otherwise, I feel so good and am in good condition.
(The audience burst into a laugh by his joke)


1:56

I hope you are always healthy and happy, and you will love my Ninja Assassin and MBLAQ a lot.
I plan to hold my concert in Japan as quickly as possible.



video :ratoka @ You Tube
Brief translation by rain bird.





VIDEO
ratoka8   [Rain (Bi) Making CF] 100404 Rain Bi Making Lotte CF





VIDEO
ratoka8   [HQ Rain (Bi) Making CF] 비 100404 Rain Bi Making Lotte CF






10-04-04 Rain Bi voice greeting his fans + singing love song
videók hiányoznak




























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése