Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2019.03.08.

SZOMBAT / SATURDAY
««« 2019.03.07.
2019.03.09. »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):












boylondon_korea

#정지훈 #Rain #정지훈티 #비 #단가라티
#봄신상룩 #스타일제안 #Lookbook
#DarkWear #Dark_Wear #PowerfulWave #보이런던
#스트릿패션 #스트리트패션 #streetfashion #패션 #Fashion






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



h_hi_v

자전차왕엄복동 #절찬상영중 #흥해라 #얍 #비 #정지훈 #퍼스트룩171호 #퍼스트룩 #엄복동 #찰칵





VIDEO






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



teimimua
(Makeup artist)

정지훈 × 퍼스트룩
NEVER MIND 👌 .
.
메이크업 테미 @teimimua .
헤어 민종 @stylistmj .
스타일리스트 김선미 .
.
#퍼스트룩 #퍼스트룩×정지훈 #비 #nevermind
#자전차왕엄복동 #화보장인 #rain

























💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



ridercommune

라이더커뮨
Elavis x rain (정지훈님)
명불허전 핏빨


#라이더커뮨 #공항패션 #라이더자켓 #양가죽자켓 #rain #비 #정지훈 #남자패션#남자공항패션#남자가죽자켓#남자라이더자켓#프리미엄#리얼양가죽#브랜드#형제브랜드#😎








http://www.bizhankook.com/bk/article/17326









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése