Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.03.20.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A NAP EGYÉB TÖRTÉNÉSEI (áttekintés):










kostyle (Ko Soo Bong)
Macau International Airport

집에가즈아!!!🏠 #macau#goodjob














HERALDPOP



"청바지에 흰티만 입어도"..아빠된 비, 패셔니스

기사입력 2018. 03. 20 07:03

 
비 인스타
[헤럴드POP=배재련 기자]
 

 


아빠 비가 훈훈 외모를 자랑했다.

20일 가수 비는 자신의 인스타그램을 통해 "더워"라는 글과 함께 셀카 사진을 공개했다.

공개된 사진 속 비는 해외의 한 쇼핑몰을 찾은 것으로 보인다. 비는 흰색 티셔츠에 청바지만 입고도 완벽한 외모를 과시해 눈길을 끌었다. 김태희가 반한 훈훈 기럭지 역시 돋보인다.

한편 비는 배우 김태희와 결혼, 지난해 딸을 출산했다. 일거수일투족이 주목받는 스타다.









SPORTSSEOUL





"아빠 비의 망중한" 비, 이게 바로 패완얼의 정석
"아빠 비의 망중한" 비, 이게 바로 패완얼의 정석

원문보기:
http://www.sportsseoul.com/news/read/613447#csidxa0d06957431105d89482c65405053d2
"아빠 비의 망중한" 비, 이게 바로 패완얼의 정석

원문보기:
http://www.sportsseoul.com/news/read/613447#csidxa0d06957431105d89482c65405053d2

"아빠 비의 망중한" 비, 이게 바로 패완얼의 정석

원문보기:
http://www.sportsseoul.com/news/read/613447#csidxa0d06957431105d89482c65405053d2
입력2018-03-20 09:01     수정2018-03-20 09:01



[스포츠서울 신혜연기자] 가수 겸 배우 비가 패완얼의 정석을 뽐냈다.


20일 비는 자신의 인스타그램을 통해 "더워"라는 글과 함께 여러 장의 사진을 업로드했다.

공개된 사진 속 비는 중국 길거리에서 여유로운 시간을 보내고 있는 모습이다. 아무도 소화하기 힘든 흰 티셔츠와 청바지 패션을 하고 굴욕 없는 비주얼을 자랑했다.


모델 같은 훤칠한 키와 탄탄한 몸매도 눈에 띄었다. 시간을 거꾸로 가는 듯한 동안 외모에 팬들은 환호를 보냈다.


한편 비는 배우 김태희와 결혼해 지난해 딸을 출산했다.


heilie@sportsseoul.com






領先雜誌 FIRST Magazine     「太陽城集團11周年晚宴」3.19圓滿舉行
【太陽盛事│「太陽城集團11周年晚宴」3.19圓滿舉行】
晚宴上星光熠熠,匯聚了一眾國際知名藝人為賓客獻上精彩紛呈的演出,包括 #Rain#葉蒨文#李宇春#薛之謙。表演內容精彩豐富,整場掌聲不斷,高潮迭起,為這次晚宴帶來非凡意義。馬上點開影片,回顧晚宴盛況!








http://hk.on.cc/hk/bkn/cnt/entertainment/20180320/bkn-20180320170008104-0320_00862_001.html?eventsection=hk_entertainment&eventid=402882b04e2f3043014e3dab48360ab7


























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése