Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.04.28.

««« 2018.04.27.
2018.04.29. »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?

A Korea Times 16. alkalommal rendezte meg a koreai amerikaiak számára éves fesztiválját, melynek célja a külföldi diaszpórákban élők és az anyaország kulturális kapcsolatainak ápolása. A majdnem négyórás koncertnek Los Angelesben a Hollywood Bowl adott otthont, amely egy hegyoldalba épített, több mint 17 ezer fő befogadású amfiteátrum. Az est legnagyobb sztárja Rain volt, az ő fellépése zárta a nagyjából négyórás műsort.

A szervezők gondoskodtak arról, hogy a világ számos más pontján élők számára is nézhető legyen a koncert. Azonban a technika ördöge közbeszólt, és az online stream olyan gyenge minőségű volt, hogy mindjárt a kezdeteknél fel is mondta a szolgálatot. Végül az est második felét nagy nehezen sikerült követhetővé tenni, miközben a Periscope segítségével valaki más is végig közvetítette az estet. Neki köszönhetően így Rain teljes fellépéséről egy élvezhetőbb felvétel is készült.

Rain műsora: Gang, How To Avoid The Sun, It's Raining, Talk, La Song

Ugyancsak erre a napra esett Rain debütálásának 16. évfordulója is, sőt, ahogyan azt január 1-én a médiában már felfedezték, immár 20. éve van jelen a szórakoztatóiparban, hiszen 1998-ban lett a FanClub nevű fiúcsapat tagja. Szimbolikusnak is tekinthető, hogy éppen ezen a napon Rain ismét az USA-ban lépett fel, ott, ahol legkeservesebb kudarcát, majd a legnagyszerűbb sikereit élte meg. Reméltük, hogy a koncert szervezői engedélyezik, hogy a Cloudok a színpadon röviden felköszöntsék, de sajnos tévedtünk. Nem járultak hozzá még egy virágcsokor átadásához sem, így azon már nem is csodálkozunk, hogy ők maguk is rendkívül udvariatlanul, szó nélkül elmentek a sztárvendégük jeles évfordulója mellett. A sors fintora, hogy egy fiúcsapat viszont nem volt szívbajos, és egyikük születésnapjának ünnepeltetésével telekiabálta a színpadot.



0005   blasianasian85





VIDEÓK A FELLÉPÉSRŐL:



FULL

A teljes második rész:


001   Sheyn Em @imhoonsik_


002   K-FAM Media Productions   [180428] KOREA TIMES MUSIC FESTIVAL PART II





GANG

000   cloudgangusa
This is for us @tammyyams the screams you hear is mine, Tammy's and Joyce's lol and Tammy says OOO MA GOOOOOD...
 
001  patty_b1998

003  cloudgangusa

004   slee2875

005   slee2875

006   cloudgangusa
Gang it up, we did..😍😍😍 @rain_oppa MASTERPIECE
#birain #jungjihoon #rain_oppa #rainbi #kpop #kdrama #ktmf #la #hollywood #hiphop #rappers #gang


007   blasianasian85



008   @canadiangirl168

009   catcoco2011


LAST GANG
Rain4Flowers‏ @Flowers4Rain
I apologize for the (I just lost my mind) screaming.... But it was my first time seeing my guy live!!!





HOW TO AVOID THE SUN

000 blasianasian85

001 baabing

002 patty_b1998

003  itskhuerta

004  cloudgangusa

005   cloudgangusa 
Wish they let the others sing less and him more then few mins... my special song tho and his shoes 😍😍👀👀💋💋💋
@rain_oppa MASTERPIECE
#birain #jungjihoon #rain_oppa #rainbi #kpop #kdrama #jyp #gang #music #voice #ktmf #losangeles #fashion #lips #songwriter #producer #hiphop #rappers #muscles #movies #cinema #tunes #vibe #hollywood #usa #korea #beauty #live


006   cloudgangusa625
Thank you for last night Rain, we need a full concert here in the US!! You saw how the whole venue lost their minds because of you! 😍😍😀😘
@rain_oppa MASTERPIECE
#birain #jungjihoon #rain_oppa #rainbi #kpop #kdrama #jyp #gang #music #voice #ktmf #losangeles #hiphop #rappers #muscles #movies #cinema #songwriter #producer #concert #gorgeous #korea #usa


007   blasianasian85

008   catcoco2011



IT'S RAINING





001  Choronggie_4myluv‏ @choronggie_luv
Rain was amazing!! @Apinkpcr #bi #rain #ktmf #2018 #비

002   cloudgangusa
This is when we got kicked out of the stage area and this is all I saw from this song #itsraining 😂😒😒 me at the end tho 😂

@rain_oppa MASTERPIECE
#birain #jungjihoon #rain_oppa #rainbi #kpop #kdrama #jyp #gang #music #voice #movies #cinema #songwriter #producer #hiphop #rappers #muscles #abs #martialarts #tunes #vibes #gorgeous #korea #la #hollywood #actors #dancers #singers #ktmf


003   lajihae  

004   catcoco2011   




TALK


LA SONG

001  paint_it_yellow    Rain 비 La Song Korea Times Music Fest 2018

002  Gregnel Munda   Rain - La Song - KTMF 2018 (fancam)

003  Choronggie_4myluv‏ @choronggie_luv

004   slee2875

005   cloudgangusa
To the left, to the right...he was so cute! But we were doing up and down instead lol.. La la la... Rain please have a concert here in LA , last night was a teaser now we want more 😀😀😎😍
@rain_oppa MASTERPIECE
#legend #lasong #kpop #kdrama #jyp #gang #producer #songwriter #actors #dancers #singers #hiphop #rappers #muscles #movies #cinema #tunes #vibes #gorgeous #korea #usa #ktmf #la #birain #jungjihoon #rain_oppa #rainbi #lips #fashion


006   @choronggie_luv 

LAST   slee2875




xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx



001
SONfashionista   Rain (비) - Its Raining at KTMF 2018 in LA (fancam)

002
SONfashionista   Rain (비) - Gang at KTMF 2018 in LA (fancam)

003
Kayla Kpow   (Fancam) KTMF 2018 RAIN - Gang 180428



004
SONfashionista   Rain (비) - How To Avoid The Sun at KTMF 2018 in LA (fancam)

005
HypnoticAsia   [KTMF 2018] Rain (Bi) - Gang 

006
HypnoticAsia   [KTMF 2018] Rain - It's Raining


007
HypnoticAsia   [KTMF 2018] Rain - How to Avoid the Sun

008

009
HypnoticAsia   [KTMF 2018] Rain Talk
010
SONfashionista   Rain (비) - Talk and La Song at KTMF 2018 in LA (fancam)

011
Rithyx5   Rain How to Avoid the Sun at KTMF 2018

012
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN BI (정지훈) - Opening

013
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN (BI) 정지훈 - LA Song

014
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN BI (정지훈) - It's Raining

015
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN BI (정지훈) - Its Raining pt 2

016
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN BI (정지훈) Dance Break


017
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN BI (정지훈) Dance Break Pt 2

018
Choronggie_4myluv   [FANCAM/직캠] 180428 KTMF 2018 RAIN BI (정지훈) - Ways to Avoid the Sun


019
emily yang   KMF 2018 - Rain 비 - talk cut

020
emily yang   KMF 2018 - Rain 비 talk

021
emily yang   KMF 2018 - Rain 비 - LaLaLa

022
NEO-TOKYO 2099   RAIN(비) performs "LA SONG" @ 16th Annual Korea Times Music Festival

023
emily yang   KMF 2018 - Rain 비 - It's Raining

024
emily yang   KMF 2018 - Rain 비 - Ways avoid the Sun

025
emily yang   KMF 2018 - 비!!!

026
Kkaebsong NCity   Rain- LA Song @KTMF 2018

027
Kkaebsong NCity   Rain- How to avoid the sun @KTMF 2018

028
Kkaebsong NCity   Rain- It's Raining @KTMF 2018

029
Kkaebsong NCity   Rain- Gang @KTMF 2018

030
NAKIzm   비 Rain K-Pop Live 2018

031
NAKIzm   비 Rain K-Pop Live 2018(1)

032
NAKIzm   비 Rain K-Pop Live 2018(2)


033
NAKIzm   비 Rain LA SONG K-Pop Live 2018

034
animorphsfreak   Rain @ KMF 2018

035
paint_it_yellow   Rain 비 It's Raining Korea Times Music Fest 2018 HD fancam

036
paint_it_yellow   Rain 비 How To Avoid The Sun Korea Times Music Fest 2018 HD fancam

037
paint_it_yellow   Rain 비 Gang Korea Times Music Fest 2018 HD fancam

038
StrollCalPlaces   RAIN - Hollywood Bowl 2018 (비 - 할리웃보울 2018)

039
Just Kim   Rain 1st song at Korea Times 16th Annual Music Festival










FOTÓK:


KPOPPDX



















0001  itskhuerta
itskhuerta The moment right before he waved back at me and I knew I got shatterproof case for a reason. #ktmf2018


002   itskhuerta
15 years since and tonight💘 #ktmf2018




jj363365













Esther Sherry @EsEsthersherry

#rain #jungjihoon #비 #비느님 #정지훈 #KTMF 





























































CloudUSA Cloudburst lunch today before we see @29rain at #KMF






cloudgangusa

Here with the cloud sisters enjoying you know what 😎😎

EBÉD VIDEO













































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése