Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.08.17.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19438&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain @ Korean restaurant in Beijing

source ent.qq.com




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19439&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain (BI) on Fugitive set

credit goo blogs



Little boy imitates rain (Bi) love song dance
video hiányzik





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19441&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-07-28 Rain leaving from a restaurant in Shanghai 






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19442&page=240&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain (Bi) @ Magazine 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19443&page=240&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-08-14 More Rain @ Shanghai Pudong Airport filming Fugitive 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47152&page=464&searchType=title&searchStr=
scorpiola

100816 Back To The Basic JP Ver. specials

Credit: http://www.love-song.jp // http://www.risecom.jp/rain/ // Cap by scorpiola






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47153&page=464&searchType=title&searchStr=
scorpiola

Lotte DFS new events  


Credit: http://kr.lottedfs.com/ // Cap by scorpiola



  


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47154&page=464&searchType=title&searchStr=
scorpiola

Hanako (ハナコ) 2010年 8/26号

Credit: As tagged // mimi2's blog





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=50875&page=302&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[Fancam] 100815 Rain @ Macau Airport _Arrival

Credit: niko~bi @RAINCLOUDHK // nikobi515 @ youtube http://www.youtube.com/watch?v=BhxHUqColP0

























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése