Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.07.10.






10-07-10 [2 Fancam] Rain @ Zepp Tour 2010
Credit//DC
2 video hiányzik


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19068&page=265&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-07-10<info>Exclusive interview with RAIN on 20 July @ fashiontv

source//http://www.fashiontv.co.jp
cap by ratoka


kép

video hiányzik



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19070&page=265&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-07-10 Rain in Kiyomizu, Kyoto City filming for Runaway (Fugitive) 

Credit: 우나기이누(dlwkdgh3) @ naver taketoritei cafe





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19072&page=265&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-07-10 Rain (Bi) lotte Duty FREE New event

source//lotte duty free
cap by ratoka





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19073&page=265&searchType=title&searchStr=
ratoka

10-07-10 Rain Bi new  


From//memo-rain blog+Rainstorm



 



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=19074&page=265&searchType=title&searchStr=
ratoka

<updated >More Rain Shooting for Runaway in osaka

More Rain Shooting for Runawaycredit//team jihoon 625 +GOO Blogs+DC
RE-Posted@DC




10-07-2010 Rain (Bi) Rainy Day episode 23
Credit//ratoka@youtube
Part 1/2
Part 2/2






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47077&page=469&searchType=title&searchStr=
scorpiola

100709 Rain @ Kiyomizu, Kyoto City filming for Runaway

Credit: 우나기이누(dlwkdgh3) @ naver taketoritei cafe //  RAINCLOUDHKposted @ 2010.07.09 10:38 am




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47078&page=469&searchType=title&searchStr=
shelley

2011 RAIN JIHOON Photo Calendar ~ Nature Republic

2011 RAIN JIHOON Photo Calendar - Nature Republic


Source : Alice @ Raincloudhk (雨薰薰)


Thanks Alice ^^




























































































  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése