Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.22.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



PRIVAT LIFE


Rain hazautazott Szöulba, a képek a szállodában és a Pudong Nemzetközi Repülőtéren készültek, Sanghajban.























































DIAMOND LOVER


Credit 盖特Nine9 weibo




MÉDIA / HÍR / PRIVATE LIFE


1.
STAR NEWS

Forrás: http://entertain.naver.com/read?oid=108&aid=0002398294



[단독]비♥김태희, 제주도 동반여행..변함없는 사랑
기사입력2015.03.22 오전 10:24 최종수정2015.03.22 오전 11:17
비와 김태희 /사진=스타뉴스

공개연인 비와 김태희가 올봄 유채꽃 만발한 제주도 동반 여행을 떠난다.

22일 복수의 관계자에 따르면 비와 김태희는 최근 제주도 항공권을 오픈 티켓 형식으로 구매하고, 일정을 조율 중이다. 스케줄이 조율되는 대로 곧 제주도로 함께 여행을 떠날 예정이다.

두 사람의 이번 제주도 여행은 올해 첫 동반 여행이다. 각자 바쁜 스케줄을 소화하고 비로소 여유가 생김에 따라 여행을 계획하게 된 것으로 알려졌다.

비는 지난해와 올해 초 중국 드라마 '다이아몬드 러버' 촬영을 위해 한국과 중국, 유럽을 오가는 등 바쁜 일정을 소화했다. 이달 초 이 드라마 촬영 일정이 모두 끝났다. 지난 21일 중국 상하이로 음료수 CF 촬영을 위해 출국, 22일 귀국한다.

김태희 올해 초까지 중국 드라마 '서성 왕희지' 촬영에 참여했다. 김태희는 지난달 중순 이 드라마 촬영을 모두 마쳤으며 설 연휴 미주 지역으로 화보 촬영 및 휴가를 떠난 바 있다.

비와 김태희는 지난해부터 스스럼없이 데이트를 즐기고 있다. 재작년 미국 LA 놀이공원에서 목격됐던 두 사람은 지난해 6월에는 서울 강남의 고기집에서 데이트하는 모습이 관찰되기도 했다. 올 초에는 김태희가 비의 중국 드라마 촬영장을 찾아 응원하는 등 스스럼없는 모습을 보여주고 있다.

비는 앞서 독실한 천주교 신자인 김태희를 따라 세례를 받는 등 김태희와 진지한 만남을 이어가고 있다.

문완식 기자 munwansik@mt.co.kr


A fenti cikk alapján készült az alábbi angol nyelvű tudósítás:


YA!KOREA

Forrás: http://yakorea.net/?p=14501




Rain ♥ Kim Tae Hee, Travel together to Jeju 

By Suminjin | March 22, 2015


Top-star couple, Kim Taehee and Rain travel to Jeju Island together.

According to insider source, recently Rain and Kim Taehee have purchased open ticket heading to Jeju and are adjusting their schedule. As soon as they adjust both schedule, they will leave together to Jeju.

This is their first accompany trip in this year. It is known that they decide to plan the trip as they have wrapped up busy schedule and now have free time.

Rain spent last year and this year traveling Korea, China and Europe for Chinese drama ‘Diamond River‘ shooting. At the beginning of this month, Rain has finished drama shooting completely. On March 21th Rain went to Shanghai, China for beverage CF shooting and will come back on March 22th.

Kim Taehee also had busy schedule for Chinese drama shooting until the beginning of this year. She has wrapped up the shooting in February and after that she visited USA to taking photo shoot and some rest around lunar new year holiday.

From the last year, the couple has been enjoying free date. The two spotted in amusement park in LA, 2012. In last June fans found the couple enjoying their date in one meat restaurant in Gangnam, Seoul. Kim Taehee visited Rain’s drama set and cheered the team at the beginning of this year.

The couple have been continuing their love since they admitted their relationship. Rain received Catholic baptism attended by Kim Tae hee who is known for her devout Catholic faith.

Source: Star News


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain ♥ Kim Tae Hee, közös utazás Jejura
A topsztár pár, Kim Tae Hee és Rain együtt utazik Jejura.
Egy bennfentes forrás szerint a közelmúltban Rain és Kim Tae-hee nyitott jegyet vásárolt Jeju felé, és egyeztetik az időbeosztásukat. Amint az megengedi, együtt indulnak Jejura.
Ez az első közös utazásuk ebben az évben. Köztudott, hogy határoztak egy utazás tervéről amint túljutnak a sűrű programjukon, és most van szabad idejük.
Rain tavaly és idén Korea, Kína és Európa között utazott a Diamond River (ford. megj.: helyesen Diamond Lover, és Európa kimaradt az utazások sorából) forgatása miatt. E hónap elején Rain teljesen végére ért a forgatásnak. Március 21-én Sanghajba utazott Kínába, egy italreklám fotózására, de március 22-én vissza is tér.
Kim Tae-hee szintén el volt foglalva egy kínai sorozat forgatásával egészen az év kezdetéig. Februárban végzett a filmezéssel, majd utána az Egyesült Államokba látogatott egy fotózásra és a holdújév környékén egy kis pihenésre.

Az elmúlt években a pár már együtt töltötte a szabad idejét. Látták kettőjüket Los Angelesben, egy vidámparkban 2012-ben. Tavaly júniusban a rajongók rátaláltak a párra, amint randevúztak Szöulban, Gangnam egyik éttermében. Kim Tae-hee látogatást tett Rain filmforgatását és köszöntötte a csapatot ez év elején.

A pár folyamatosan szerelemben van azóta, hogy felfedték a kapcsolatukat. Rain megkeresztelkedett Kim Tae-hee jelenlétében, aki ismert mély katolikus hitéről.


2.
SOOMPI




Rain in Talks to Star in the Hong Sisters’ Upcoming Drama



It has been reported that singer-actor Rain is in talks to star in an upcoming drama by the Hong Sisters.

On March 22, a drama rep told Ilgan Sports, “Rain is currently thinking over a casting offer for MBC’s new Wednesday-Thursday drama ‘Feeling Good’ (working English title).” This drama was formerly known as “Jejudo Gatsby,” and model-actor Kim Woo Bin recently turned down an offer for a role in it.

If Rain is to accept, he will be acting as the drama’s male lead—a restaurant owner named Baek Gun Woo, and it will be his comeback to the small screen after six months since “My Lovely Girl.”

The actor to take on the main character will have to take cooking lessons prior to filming, as the role calls for the actor to cook first-hand.

“Feeling Good” is a ‘healing’ romance drama set in Jeju Island. It is said that actress Kang Sora is also in talks to star as the female lead. It is expected to begin airing this coming May.

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain tárgyal a Hong-nővérek következő sorozatának főszerepéről

Arról számoltak be, hogy az énekes-színész Rain tárgyal egy következő sorozat főszerepéről, melyet a Hong-nővérek jegyeznek.

Március 22-én a sorozat képviselője elmondta az Ilgan Sportsnak, hogy "Rain jelenleg gondolkozik  egy szerepajánlaton az MBC új szerda-csütörtöki sorozatában, melynek munkacíme 'Feeling Good'. Ez a dráma korábban 'Jejudo Gatsby' címen volt ismeretes, és a modell-színész Kim Woo Bin nemrég utasította vissza a szerepajánlatott benne.

Ha Rain elfogadja, akkor ő lesz a dráma férfi főszereplője - egy Baek Gun Woo nevű étterem-tulajdonos, és ez lesz a visszatérése a tévéképernyőkre hat hónappal a 'My Lovely Girl' után.

A színésznek, hogy eljátszhassa a főszerepet, leckéket kell vennie főzésből a forgatás megkezdése előtt, mivel a szerep megkívánja, hogy a színész saját kezűleg tudjon főzni.

A 'Feeling Good' egy 'gyógyító' szerelmi dráma, amely Jeju szigetén játszódik. Azt beszélik, hogy a női főszerepre Kang Sora színésznővel szintén tárgyalnak. A sorozat adása várhatóan májusban kezdődik.


Kiegészítés: Rainnek már a Diamond Lover forgatása idején is felkínálták ezt a szerepet, melyet akkor a sűrű elfoglaltsága miatt nem tudott elvállalni.




Rain and Kim Tae-hee are set for vacation in Jeju together?
2015/03/22


The official actor and actress couple Rain and Kim Tae-hee are getting ready for their vacation in Jeju this spring.

According to multiple sources on March 22nd, Rain and Kim Tae-hee purchased open air tickets to Jeju recently and they are trying to adjust their schedule for the vacation. As soon as their schedule is adjusted, they will leave to Jeju.

This will be their first trip together this year. It is said they finally could find some time to relax and go on a trip together.

Rain was accommodating his busy schedule to film Chinese drama, 'Diamond Lover' across China, Korea and Europe since last year until now. He finished filming the drama in the beginning of this month. He left to China to shoot a commercial for a Chinese beverage brand and will be back to Korea.

Kim Tae-hee had been filming Chinese drama 'Wang Xizhi' until the mid-February and had left to North America to shoot pictorial and for vacation during Seollal holiday.

Rain and Kim Tae-hee have been enjoying dates without caring much about public attention. The two were spotted in an amusement park in Los Angeles the year before last year and again in a BBQ restaurant in Gangnam last year. Kim Tae-hee also visited Rain on the drama set to support him.

While Rain was baptized in a Catholic church for Kim Tae-hee, who is Catholic, they have been consistenly sincere in their relationship.



(A cikk szövege megegyezik a fenti StarNews / YA!Korea írásainak szövegével.)


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése