Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.19.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



RAIN INSTAGRAM / TWITTER

Credit: rain_oppa / @29rain
Forrás: http://instagram.com/p/0ZLhfBJSt4/?taken-by=rain_oppa


Rain kísérőszövege:

정말 귀엽고 착한아이들이 나왔습니다 ㅇ노래많이들어주세용 또 많이 사랑해주세요 "CLC"





KOREOGRÁFIA

A CLC lánycsapat megkezdte színpadi fellépéseinek sorát, így teljes egészében láthatjuk Rain nekik készített koreográfiáját.

150318 CLC - PePe(페페) 단체 직캠 [씨엘씨 쇼케이스] By앙칼





HÍR


A VÍZ VILÁGNAPJA

Rain részt vesz március 20-án 9:40-kor A víz világnapja alkalmából Gangnamban rendezendő eseményen.

Forrás: http://blog.naver.com/alicegangnam/220304577626








REKLÁM


1.
LOVO

Forrás: http://www.lovo.cn/




2.
LAviva Ice Tea

A március 21-i sanghaji promóciós esemény anyagai.

Credit LAviva乐维饮冰果茶 weibo




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése