Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.10.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



DIAMOND LOVER


A plakát szövegéhez nem készült fordítás, így nem tudjuk, hogy pontosan milyen esemény várható a sorozattal kapcsolatosan március 14-én.

Forrás: http://weibo.com/1506579285/C7SLmacnR?from=page_1006061506579285_profile&wvr=6&mod=weibotime&type=comment#_rnd1425964726859

Credit 御泥坊品牌 weibo

#御泥坊9周年#【粉丝福利】年前御姐带大家看@电视剧-克拉恋人 剧组见面会的盛况还历历在目,这个春天#御泥坊观膜团#又要出发啦!3月14日,御泥坊首席美肤顾问羊羽带你亲密接触《克拉恋人》主创!关注@御泥坊品牌 转发本微博并@ 两位好友,就有机会来探班@唐嫣 @罗晋 @RAIN-JIHOON @Dear-迪丽热巴

























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése