Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.20.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS


Rain a bevonulása előtt a Gangnam városrész nagykövete volt, úgy tűnik, hogy ezt a tevékenységét továbbra is folytatja. Korábban már volt 'A víz nagykövete' is, és egyik legnagyobb adományozása is a vízhez kapcsolódik: 2006-ban 50 új kút fúrását finanszírozta Kambodzsában, amellyel 60.000 ember számára tette lehetővé az iható vízhez való hozzájutást.


A VÍZ VILÁGNAPJA

Rain részt vett a Szöul Gangnam városrészében tartott eseményen, és felolvasta a környezet védelméről szóló nyilatkozat egy részét.
 

Videófelvételek a nézőközönség soraiból:






Credit @kmn779 twitter



Credit park_mk1994
 https://instagram.com/p/0bsNy-RLu3/


nari0415
https://instagram.com/p/0byZlEGdYh/


@park_mk1994
https://instagram.com/p/0b6fJ6mdSY/


Credit na_na03190
https://instagram.com/p/0cBmn4ioIU/


Credit: Gangnam District Office






CREDIT @gn_family TWITTER
http://goo.gl/aq3jq4


Az eseményen egy élelmes fan club tag még autogramot is szerzett:

Credit na_na03190


photo@newsis.com http://www.newsis.com/pict_detail/view.html?pict_id=NISI20150320_00...


Credit 오렌지봉봉ㅇㅇ @ DC
http://gall.dcinside.com/board/view/?id=rain&no=382177&page=1










RAIN INSTAGRAM / TWITTER


Rain két képet tett közzé a januárban megnyitott egyik CDL kaktusz-kávézóról, amelynek barátja, Baegka a működtetője.


CDL




방금 사진 게시




PRIVATE LIFE

Azt nem árulta el, hogy valószínűleg 20-án nem egyedül ebédelt ott, hanem Kim Tae-hee társaságában, ám a rajongók előtt egy ilyen dolog nem sokáig marad titokban :)

CREDIT _sees_
Forrás: https://instagram.com/p/0b3r3JtCeO/

_ 뭐 먹을지 고민고민하다 결국 회사 근처 카페, 여기 너무 좋다 emoji . #봄날씨 #금요일 #점심 #청담CDL #태희언니방문열고싶다..emoji






REKLÁM


LAviva Ice Tea

A március 21-i események promóciós anyagai.

Credit LAviva乐维饮冰果茶 weibo































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése