Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.02.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




MÉDIA


Egy kínai magazin cikke a 'Diamond Lover'-ről
Credit: 柯彤彤学会 @ 郭柯彤吧









INSTAGRAM / TWITTER

Credit: fidefashionweeks

A fidefashionweeks tette közzé ezt a képet az Instagramon. A fotó 2014.11.25-én készült, amikor Rain Szingapúrban járt az MCM Shop Gand Opening eseményen.

Ezt írták a képhez:

"We love when @Rain_Oppa stops by @MCMSingaporeto show some love because who doesn’t love MCM!"

(Szeretjük, amikor Rain_Oppát megállítja az MCMSingaporeto iránt mutatott valamiféle vonzalma, mert hát ki ne szeretné az MCM-et!)





REKLÁM


MENtholatum

Credit: @ Watsons in China





CLOUDOK






Forrás: http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=61975&page=1&searchType=title&searchStr=

Hawaiian Cloud's Hearts with BI Celebration!

Sooooooo much RAIN funnnnnn! at 2015 Hearts with Bi celebration!!!
Hawaiian Cloud very fortunate to have Cloud USA Co-founders Terri & Stephe join the partee!
They traveled nearly 5,000 miles to Honolulu, Hawai'i from Atlanta, GA & added more Bi-excitement & Bi-thrills to the event!!! Aja Aja RAIN's Global Cloud!!!

Ünnepség: a Hawaii Cloud szíve Rainnel

Ooooolyan nagy Rain szóóóórakozás! a '2015 Szív Rainnel' ünnepségen!!!
A Hawaii Cloud annyira szerencsés, hogy a Cloud USA társalapítói, Terri & Stephe részt vettek a partin! Közel 5.000 mérföldet utaztak Honoluluba, Hawaiba Atlantából (GA) & még több Bi-izgalmat & Bi-borzongást adtak az eseményhez!!! Aja Aja Rain Cloudok Világszerte!!!


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése