Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2004.08.08.



FELTÖLTÉS ALATT



 
via Rain In My Heart

1536 [새로운기사,♡] 비-윤계상, 같은 시간대 드라마로 연기 맞짱

비-윤계상, 같은 시간대 드라마로 연기 맞짱 노래 말고 연기 맞짱
대학 선후배 가수
"한판 멋지게 붙자"

비:안방극장 외도 경험 연기력 한수위 평가
윤계상:드라마 데뷔작 정다빈과 호흡


képek:
◇ 비 K-2TV '풀하우스'
◇ 윤계상 S-TV '형수님은 열아홉'
 
 
톱가수 비(22)와 god의 윤계상(26)이 드라마에서 맞붙는다.

비가 지난 15일 KBS '풀하우스'로 먼저 출발한 가운데 윤계상이 28일 SBS '형수님은 열아홉'으로 추격에 들어간다.

일단 비의 상승세가 무섭다. 기존의 1위 드라마였던 MBC '황태자의 첫사랑'을 이제는 5~10%포인트 차로 멀찌감치 떨어뜨리며 확고부동한 정상에 서 있다. 비 때문에 드라마 비시청층인 10대들까지도 가세, '풀하우스'의 시청률을 견인한다는 말이 나올 정도다.

그러나 god 윤계상의 인기 또한 대단해 비가 안심하기는 이르다. 원작 보다 못하다는 등 '풀하우스'에 대한 부정적 의견도 나오는 마당에 '옥탑방 고양이'의 스타 정다빈이 파트너로 윤계상을 거들어 판이 다시 짜여질 여지는 있다.

비와 윤계상의 격돌은 여러모로 흥미롭다. 둘다 가수 출신이기도 하지만 공교롭게도 경희대 선후배 사이.

가요 경력이야 윤계상이 앞서지만 연기력은 일단 비의 우세가 점쳐진다. 비가 '상두야 학교 가자' 등을 통해 연기 경험을 쌓은데 비해 윤계상은 이번이 첫 드라마 데뷔.

비는 아시아의 유명 배우로 나오고 윤계상은 평범한 대학생으로 설정돼 있지만 둘다 계약 결혼과 연관돼 있다는 것도 특이한 점. 비는 송혜교와 계약 결혼을 하고, 윤계상은 형인 김재원이 정다빈과 계약 결혼을 하는 과정에서 형수를 사랑하게 된다.

비는 올 가을쯤 새 앨범을 내놓을 계획이지만 윤계상은 아직 앨범에 대해 생각하지 않고 있는 입장.

비 팬과 god 팬의 충돌까지 예상되는 가운데 가요판에서처럼 양쪽의 접전일 지, 어느 한쪽의 일방적 우세일 지에 팬들의 관심이 모아진다.

< 정경희 기자 gumnuri@>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése