Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.03.31.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



REKLÁM


LOVO

Forrás: http://lovo.tmall.com/







MÉDIA


GZDAILY.DAYOO

Forrás: http://gzdaily.dayoo.com/html/2015-03/31/content_2894107.htm



Rain变“霸道总裁” 唐嫣“增肥”到200多斤

大洋新闻 时间: 2015-03-31 来源: 广州日报 作者: 林芳

 

广州日报讯 (记者 林芳) 由Rain、唐嫣主演的偶像剧《克拉恋人》于日前杀青。该剧是Rain的中国荧屏首秀,Rain透露,他在剧中出演的 “霸道总裁”颇有几分喜剧色彩,“刚开始拍的时候压力很大,对我来说是一个挑战。”说起为何接下该剧,Rain表示首先是因为剧本有趣,“其次有一个很好 的导演,还有很美丽的唐嫣,她很有魅力”。

  此外,唐嫣在剧中也突破了以往的甜美形象,大胆扮丑,出演200多斤的大胖子,每穿一次特效“胖妆”就是一整天,难度颇高。而在该剧拍摄过程中,唐嫣曾因过度疲劳引起心脏抽搐,紧急入院治疗后马上回剧组拍戏,敬业精神让人叹服。

 

(Nem készült angol fordítás a cikkhez.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése