Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Rainre tavaly nagy nyomás nehezedett (2012.07.09.)



Nem tudom, ki válaszolta eredetileg a kérdésre, hogy "Miért kell megmászni a Himaláját?" azt, hogy "Mert ott van." 

Hát Rain erő- és bátorságpróbái mögött is valami hasonlóan lakonikus magyarázat rejtezhet, mert ezekben a dolgaiban tényleg csak saját maga a versenytársa. És persze kockázatvállaló énje többnyire le is győzi másik önmagát, bármibe is kerüljön. Azt már ősszel elmesélte, hogy teljesítette a tesztet, de a sérülést persze egy szóval sem említette.

Azóta viszont már azt is tudjuk, hogy volt értelme az egésznek, mert bizony felvitték az egyik vadászgéppel, hogy a valóságban is átélhesse, milyen is a Black Eagles tagjának lenni. Elmondta, hogy Korea légi látványa mély benyomást tett rá. Meghiszem azt!

Az R2B: Return To Base hírverése már javában zajlik, ennek egyik eseményéről tudósít a következő írás, amelyből a fenti történet is kiderült. 

Rain színésztársait viszont hatalmas jópont illeti kollegialitásukért, ahogyan játékosan mindent elkövetnek, hogy Raint is odavarázsolják maguk közé a színpadra. Akivel a sors megint elbánt, mert talán a legfontosabb filmjéhez kapcsolódó eseménysorozat örömeitől fosztja meg a katonai szigor. És ezt csak részben pótolja a tavaly őszi sajtótájékoztató, amelyet dicséretes beleérző képességről számot adva szerveztek - külön az ő helyzetére való tekintettel - a Pusani Nemzetközi Filmfesztivál keretében.




Rain lábában szétrobbantak a hajszálerek, 

 a 9G teszt teljesítésekor az R2B: Return To Base forgatása alatt


Ismeretessé vált, hogy a világsztár Rain a forgatás közben szerzett sérülésének utóhatásaitól szenvedett még az R2B: Return To Base felvételeinek befejezését követően is – a hajszálerek szétpattantak a lábában.

A film bemutatóját július 9-én az N Szöul Toronynál tartották Szöul Yongsan kerületében. Yu Joon San színész, Shin Se Kyung színésznő, Lee Ha Na színész és Kim Sung Soo, Lee Jong Seok, Jung Suk Won és még másod jelenlétükkel emelték az esemény fényét, de sajnos Rain, aki a hadseregben teljesít szolgálatot, nem lehetett jelen. 

Ezen a napon Rain színésztársai megosztottak egy forgatás közbeni történetet, hogy képviseljék őt is, aki a katonaidejét tölti éppen. Kim Sung Soo elmesélte, hogy „Ahhoz, hogy egyáltalán vadászpilóta lehess, teljesítened kell tudni a gravitációs tesztet. Rainnek csak a 6G teszten kellett átmennie, de kitűzte maga elé, hogy leteszi a 9G tesztet is, és végül meg is csinálta. Rain sikerrel vette mindkettőt, a 6G-t és a 9G-t is, ami példa nélküli esemény a légierő történetében. Elsőre és oly módon ment át a 9G-n, hogy azt a próbálkozók mindössze egy százaléka tudja csak teljesíteni. De a tesztet követő reggelen nem tudta kinyújtani a lábujjait és a hajszálerek szét voltak robbanva a lábában.“

Szenzációt keltett, hogy a Dél-Korea Légierejének teljes támogatását élvező produkcióba Hollywood repülőgép-szakértőit vonták be. A légi akciójelenetek között elsőosztályúak a Szöul felett játszódók, amelyeket majd a filmben láthatunk, ilyenekkel ezelőtt még soha nem próbálkoztak Koreában.

Jung Ji Hoon (Rain), Shin Se Kyung, Yu Joon Sang, Kim Sung Soo, Lee Ha Na, Lee Jong Suk, Jung Suk Won és mások mind feltűnnek a vásznon. 

A film augusztusban kerül a mozikba.




English translation by 화니 


Itt hangzik el a történet:


A teljes showcase felvétele:






























































Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/pic-12-07-09-r2b-return-to-base-showcase?xg_source=shorten_twitter
Szerző, fordító: Harudo11








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése