A
bejegyzés folyamatosan frissülni és változni fog, ha új képek vagy
hírek érkeznek, tehát térjetek vissza az olvasásához többször!
A
Yeosu EXPO 2012 keretében rengeteg kulturális eseményt is tartanak,
köztük természetesen koncerteket is. A k-pop hírességeinek egész sora
fellép az EXPO POP FESTIVAL keretében, amelynek nyitó koncertjét az
éppen katonai szolgálatukat töltő énekesek tartják - jó PR ez a
hadseregnek is.
Hihetetlen, de ezen a rendkívüli napon is teljesítette Rain és KCM a szombati Sebességvágy kétórányi élő adását, a szokásos déli 12:00 órai kezdéssel, és nyilván nem Szöulban, hanem a yeosu-i stúdióban dolgozhattak. De már az EXPO helyszínén vannak, ahol reggel óta gyűlekezik a közönség is a Special Stage előtt. Rain 15:30-kor tartott egy sajtótájékoztatót, erről biztosan lesznek majd felvételek. A fellépők pontos névsorát csak a napokban tették közzé, így nagyon szerencsések az EXPO mai látogatói és azok, akik idejekorán tudomást szereztek Rain ma esti fellépéséről, ami a hivatalos program (és ottani idő) szerint 19:30-kor kezdődik.
Érdekesség: A hivatalos Cloud azonnal akcióba lépett, hogy a szervezők biztosítsanak helyet a rajongóknak, ahol csoportosan együtt lehetnek, hogy hangsúlyosan látható legyen Rain rajongótáborának jelenléte. Nem biztos, hogy ezt sikerült elérniük, de mindenképpen lenyűgöző az aktivitásuk. Mint ahogy minden Consolatory Train koncert előtt is szállítják a pontos utazási és bejutási információkat, szervezik a jelenlétüket - Rainnek nem lehet semmi oka panaszra.

szerencsések között van April Jackson is, aki a twitterre küldött
képeket, remélem ezt sikerül folytatnia a koncert alatt is. Ezeket
láthatjátok most, a képek mellett April bejegyzései:
"A Yeosu Expo-n RAIN-nek úszó színpada lesz!!!!! Izgalmas!!!"
"Szép nagy színpad Rain Világsztárnak!!!"
"Miiiiilyen sok ember!!!!!"
"14 perc van hátra!!! Ki áll készen a felhőszakadásra?"
"9 Muses a színpadon!"
"Wow, tudom, hogy mindannyian Rain miatt vagyunk itt, de őrült jó veletek tapsolni a 9 Muses-nak! Jeesh!!!!"
"Park Ho Shin kérte, hogy álljunk fel, és természetesen a csajok azonnal megrohanták a barrikádokat, DE én is velük voltam. Lol"
Ratoka képeiből - KCM a színpadon:
________________________________________________________________________________
A nagy csönd arra enged következtetni, hogy Rain éppen a színpadon lehet :))
Közben megjött a sajtótájékoztató felvétele, addig lehet ezt nézegetni:
April hallgat, de szerencsére Ratokában lehet bízni (mint mindig):
A
rajongók tábora mégiscsak valamennyire együtt, és láthatóan minden
technikai eszköz bevetésével ezerrel dolgoznak az esemény megörökítésén
:D
A koncert előtt megörökítette magát Rain és a csökkentett létszámú táncos-csapat is:
Megérkeztek
az első felvétel-morzsák is. A képekből és ezekből összeáll, hogy a
Consolatory Train koncertek bővített verzióját láthatjuk, Rain műsorában
a Love Song és az Instead Of Saying Goodbye már biztosan szerepelt:
Az előzetes hírek szerint a koncertről felvétel készült, ami talán június 17-én vagy 19-én lesz a KBS televízióban látható.
Szerző: Harudo11
A legújabb hírek szerint Rain még visszatér a világkiállításra egy ráadás-koncert erejéig!
Már
elég sok felvétel elérhető a YEOSU EXPO 2012 koncertről, ezekből
gyűjtöttem ide a nézhetőbbeket. Rain előadásában vannak nagyon jópofa új
elemek is, az Instead of... cipzáros poénja elég forróra sikerült, de
vicces az I Do-ban a futás is, hogy visszaérjen a középrész
mozgássorához.
Végül azt is megtudtuk, hogy melyik öt számból állt a műsor, íme:
Intro + Hip Song
Love Song
I Do
It's Raining
Instead Of Saying Goodbye
A televízióadás vágatlanul, ugyanaz a felvétel rögtön kétszer egymás után
két különböző tévécsatorna adásáról felvéve:
két különböző tévécsatorna adásáról felvéve:
A televízióadás, elég gyenge minőségben, két rövid részben:
Fancam két részben, kicsit jobb minőségben:
Ugyanaz a fancam, de számokra bontva, szuper minőségben:
Intro + Hip Song
Love Song
I Do
It's Raining
Instead Of Saying Goodbye
Egy másik változatban a Love Song - itt jól látszik a mozgó színpadelem:
It's Raining - itt pedig a színpadról egy totál:
Lim Yeongsik fotói a koncertről (demaclub.tistory.com):
Forrás: https://forums.soompi.com/discussion/346/rain-_-%EB%B9%84-_-bi-official-thread/p1310
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése