Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.10.25.

««« 2017.10.24.
2017.10.26. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nagy izgalmak között tölthette az éjszakát és a reggelt, mert koreai idő szerint 12:15-kor hírül adta a világnak, hogy világra jött az első gyermeke, aki vágyainak beteljesüléseként kislány lett. Gratulálunk a kis hercegnőhöz Rainnek és Kim Tae-hee-nek, hosszú és boldog életet kívánunk mindhármuknak!

A családi eseményre való tekintettel Rain nem vett részt a The Unit erre a napra időzített sajtótájékoztatóján, amelynek így az internetes élő közvetítése is elmaradt. De azt hiszem, ezúttal senki sem rótta fel ezt Rainnek, a versenyzők női szakasza még egy kedves videóval is köszöntötte az újdonsült szülőket :)










RAIN INSTAGRAM / TWITTER / FACEBOOK

rain_oppa / @29rain / 정지훈
https://www.instagram.com/p/Bap88f7HACE/?taken-by=rain_oppa

고맙습니다... 예쁜 공주님이에요 ~ 세상에 도움이 되는 아이로 잘 키우겠습니다.
#축복


Thank you... a beautiful princess ~ We will raise her as a child helps the world. #Blessing

Köszönöm... egy gyönyörű hercegnő ~ Olyan gyermekként fogjuk felnevelni, aki segítségére lesz a világnak. #Áldás


 




A sajtó természetesen azonnal felkapta a hírt, és követhetetlen számú tudósítás adta tudtául a világnak az álompár életének nagy eseményét. 









NEWS1
http://news1.kr/articles/?3134104


 


[N1★이슈]비, '더유닛' 출연진 감동 메시지 공개 "눈물고임"

(서울=뉴스1) 황미현 기자 | 2017-10-25 16:06 송고 
 
 © News1


KBS 2TV '더 유닛'에 출연하는 여자 가수들이 비의 득녀를 축하하는 메시지를 보냈다.

비는 25일 자신의 SNS에 '더 유닛' 여자 출연진이 보낸 영상을 공개했다. 영상 속에는 여자 출연진이 한데 모여 "비 선생님 득녀를 축하드립니다. 우리처럼 예쁘게 키우세요"라며 환호하는 모습이 담겼다.

이에 비는 "더유닛 멤버들 축하 감동의 메시지 눈물 고임"이라는 해시태그를 남기며 "축복의 날 꼭 보답하겠음. 아이들이 모두 훨훨날 수 있게"라고 덧붙였다.

비와 김태희 부부는 최근 득녀했으며 비는 이날 자신의 인스타그램에 "도움이 될 수 있는 아이로 키우겠다"며 득녀 소식을 전했다.

한편 비가 멘토로 출연하는 '더 유닛'은 오는 28일 오후 9시 15분 처음 방송된다


hmh1@





https://www.soompi.com/2017/10/24/kim-tae-hee-rain-welcome-first-child/
https://www.soompi.com/es/2017/10/24/kim-tae-hee-rain-dan-la-bienvenida-primera-hija/
https://www.allkpop.com/article/2017/10/rain-announces-his-and-kim-tae-hees-newborn-baby-is-a-daughter
http://m.isplus.joins.com/news/article/article.aspx?total_id=22047580
http://kbsworld.kbs.co.kr/news/news_view.php?no=17748&sec=kpop
http://www.wowkeren.com/berita/tampil/00182298.html
http://korea.iyaa.com/article/2017/10/rain-dan-kim-tae-hee-rayakan-kelahiran-putri-pertama-mereka-3599157.html
https://www.aceshowbiz.com/news/view/00114932.html?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter
http://www.wowkorea.live/album/73073.html
http://www.koreaboo.com/buzz/rain-kim-tae-hee-just-gave-birth-first-child/
http://entertainment.toggle.sg/zh/celebrityphotos/default-5556336#slideshow-1
http://news.sbs.co.kr/news/endPage.do?news_id=N1004452387
http://www.appledaily.com.tw/realtimenews/article/entertainment/20171025/1228666/
http://entertain.naver.com/read?oid=433&aid=0000037320
http://kt.wowkorea.jp/news-read/17638.html
http://www.koreastardaily.com/tc/news/99294
http://www.straitstimes.com/lifestyle/entertainment/k-pop-singer-rain-and-actress-kim-tae-hee-have-welcomed-their-first-child-a
http://english.yonhapnews.co.kr/news/2017/10/25/0200000000AEN20171025006400315.html?input=msn
http://www.kpopherald.com/view.php?ud=201710251522242851498_2#_enliple
http://ent.ltn.com.tw/news/breakingnews/2232994
http://www.gmanetwork.com/entertainment/showbiznews/news/34858/full-house-actor-rain-and-iris-actress-kim-tae-hee-welcome-baby-girl/story
http://www.setn.com/News.aspx?NewsID=308213
https://news.mingpao.com/pns/dailynews/web_tc/article/20171026/s00016/1508955152931
http://ent.ltn.com.tw/news/breakingnews/2233650
http://osen.mt.co.kr/article/G1110759826
http://www.hancinema.net/kim-tae-hee-to-focus-on-being-a-mother-no-work-plans-111490.html?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook
https://star.ettoday.net/news/1038776

http://news.sbs.co.kr/news/endPage.do?news_id=N1004452434&oaid=N1004519991&plink=REL&cooper=SBSNEWSEND














 THE UNIT


THE KOREA HERALD
http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20171025000927










http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20171025000927







































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése