Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.10.17.

««« 2017.10.16.
2017.10.18. »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





RAIN INSTAGRAM / TWITTER / FACEBOOK

rain_oppa / @29rain / 정지훈
03:15 pm (koreai idő szerint)
https://www.instagram.com/p/BaWbbZ7nv5y/?taken-by=rain_oppa












My very first rounding. 골프를 쳤다! #par하나했음ㅋㅋ #키큰프로들 #머리얹음

 






ORIENTAL DAILY NEWS
http://orientaldaily.on.cc/cnt/entertainment/20171017/00288_006.html



唔再節食!Rain為老婆煮大餐

快將做老竇的韓國天王Rain,早前於婚後首次來港出席活動,並抽空接受本報訪問。向來喜歡四處「覓食」的他透露,有空便會在家下廚,最拿手是麵料理、炒辣年糕及海鮮湯等,相信太太金泰希及將出生的BB一定有口福!

VIDEO

雖然愛吃美食,但Rain的身材保持得非常好,問到有何秘訣,他笑言以前亦試過節食,但現在會照吃愛吃的食物,然後再做運動;他又透露放假時最愛看電影、與朋友見面及做運動。








HONG KONG APPLE
http://hk.apple.nextmedia.com/entertainment/art/20171017/20184973


Rain孭飛新片冇壓力

 ■韓流天王Rain上周來港出席活動,受訪時大談近況。

【《蘋果》專訪】韓流天王Rain今年初娶演員女友金泰希,上周五首度以人夫身份襲港,出席中環置地廣場的派對活動,事前Rain更抽空接受本報訪問。提到即將推出的新碟,Rain表示:「已完成得七七八八,應該忙完選秀節目《The Unit》的拍攝後推出,同時亦計劃舉辦海外巡演,屆時會再來港見粉絲。」承諾未來開騷見港迷。



■Rain表示為新片做了很多單車訓練。



除了準備新碟,Rain亦忙於拍攝新片《自行車王嚴福童》,他坦言為新片做了不少訓練:「因為角色『嚴福童』是單車界的王,踩單車好叻,所以做了好多單車訓練及運動維持身形。」雖然孭飛新片,但Rain不感到大壓力,加上與閔孝琳、姜素拉等演員合作得好好,所以好享受拍攝過程。
採訪:文凱靈
攝影:沈健程
場地提供:China Tang Landmark








































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése