Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.10.06.

««« 2017.10.05.
2017.10.07. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?







STAR NEWS
http://news.nate.com/view/20171006n02478?mid=n1008




비, 만삭 아내 김태희 위해 열일 중…칼퇴근은 기본


비 김태희 부부/사진=스타뉴스

가수 겸 배우 비(본명 정지훈)이 만삭인 아내 김태희를 위해 열일 중이다.

비는 지난 9월 28일 영화 '자전차왕 엄복동' 촬영을 모두 마쳤고, KBS 2TV 새 예능프로그램인 아이돌 리부팅 프로젝트 '더 유닛'의 촬영을 이어가고 있다.

관계자에 따르면 비는 영화에 이어 방송 활동까지 바쁜 일정을 소화 중이지만 아내와 곧 태어날 2세에 대한 애정이 남다르다. 그는 지난 4월 크랭크인한 '자전차왕 엄복동'이 지방 촬영에서도 새벽 촬영이 없으면 집으로 돌아와 아내를 돌봤다는 후문이다.

예비 아빠인 비는 '자전차왕 엄복동' 촬영을 마친 후 '더 유닛'에 합류한 후에도 예정된 촬영이 끝나면 곧장 집으로 향해 만삭 아내를 도우며 가정적인 남자의 면모를 보여주고 있다. 그는 오는 12월에는 새 음반 발매까지 준비하고 있는 가운데 예정된 일정 이외에는 집에서 가사도 척척 돕고 있다고 한다.

비와 김태희는 지난 1월 결혼했다. 김태희는 이어 5월 임신 소식을 전해 많은 이들의 축하를 받았다. 그녀는 이달 말 출산 예정이다.

한편 '자전차왕 엄복동'은 후시 작업에 돌입, 개봉 준비를 한다. 비, 이범수, 강소라, 민효린 등이 출연했다. 자전거 영웅 엄복동의 실화를 바탕으로 일제강점기 자전거 경주에서 일본 선수들과 대결하는 이야기다.

이경호 기자 sky@mtstarnews.com















Nincsenek megjegyzések: