Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.10.10.

««« 2017.10.09.
2017.10.11. »»»


FELTÖLTÉS ALATT


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?









OSEN
http://entertain.naver.com/read?oid=109&aid=0003634336


 

[Oh!쎈 컷]‘더유닛’ 비, 첫 번째 미션 무대..열정적 안무 지도

기사입력2017.10.10 오후 4:29

 

[OSEN=박판석 기자] 가수 비가 ‘더 유닛’의 첫 번째 미션 무대를 위해 멘토로서 열정을 쏟아내고 있다.

지난달 29일부터 10월 1일까지 공개 녹화를 마친 ‘더 유닛’의 멘토인 비는 첫 번째 미션 무대에 오르는 후배들을 위하여 밤낮없이 무대를 지켜보며 완성도 높은 무대를 만들기 위해 힘을 쏟았다.

비는 후배들을 위해 미션 무대를 지켜보고, 긴장해서 실력을 발휘하지 못하는 후배들을 위해 안무를 설명하는 등 후배들의 마음을 이해하고 무대에 선 모든 아이돌들이 자신의 능력을 발휘할 수 있도록 이끌어 내며 꼼꼼하게 지도한 것으로 알려졌다.

또한, 쉬는 시간에도 이번 미션 무대를 만드는 홍원기 뮤직비디오 감독과 상의하며 멘토 이상의 활약으로 후배들에 대한 남다른 애정을 드러냈다.

‘더 유닛’이 7일간 땀 흘리며 만든 무대의 첫 번째 티저는 11일 오후 4시에 만나볼 수 있으며 본 무대 영상의 날짜는 티저를 통해 확인 할 수 있다./pps2014@osen.co.kr

[사진] '더유닛' 제공











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése