Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.09.29.

««« 2017.09.28.
2017.09.30. »»»


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?








ALLKPOP
https://www.allkpop.com/article/2017/09/rain-teases-fans-with-a-picture-ahead-of-the-unit-premiere


Rain teases fans with a picture ahead of 'The Unit' premiere

By mkim93
 
 
 


 
Rain uploaded a photo on his personal Instagram to tease viewers ahead of KBS' 'The Unit' premiere.
On September 29, Rain posted a photo of himself and the rest of the mentors discussing something in the waiting room. The caption reads, "#TheUnit #Meeting #AboveExpectation #AmazingQualityStage #Start #Taemin #HyunA #JoHyunAh #HwangChiYeol #SanE #ExpectGreatStage." Following the photo, fans are getting more excited for the premiere on October 28.

Check out the post below!







ALLKPOP
https://www.allkpop.com/article/2017/09/audience-members-of-the-unit-to-be-fined-87222-if-they-spread-spoilers






Audience members of 'The Unit' to be fined $87,222 if they spread spoilers 

By yckim124
 

The first open recording of the new KBS idol rebooting program 'The Unit' took place on September 29.

On the morning of the 29th, the mentors - Rain, San E, HyunA, Cho Hyun Ah, Hwang Chi Yeol, and SHINee's Taemin - stood before the press for a photo time in Ilsan. They then participated in the official recording of the new show, which was scheduled to start at 12:30 p.m.



VIDEO


The selected audience for the first open recording were notified to arrive at the set by 11 a.m. Prior to entrance, each member of the audience had to sign a non-disclosure agreement stating they will be subjected to a fine of 100,000,000 KRW (~87,222 USD) if they spread spoilers.

According to insiders, the recording got delayed 2 hours due to stage check and rehearsals. Several idol participants, who were originally scheduled to film on this day, were unable to film after waiting for hours. These participants will now have to come back on the 30th to complete filming.

It's reported the producers could not continue recording after hours as one of the mentors had a schedule at 5:30 p.m.

The first episode of 'The Unit' will be airing on October 28.






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése