Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.09.28.

««« 2017.09.27.
2017.09.29. »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?












ABS-CBN NEWS
http://news.abs-cbn.com/entertainment/09/28/17/king-of-k-pop-rain-set-for-ph-return

 

 

'King of K-pop' Rain set for PH return

ABS-CBN News
Posted at Sep 28 2017 09:19 PM | Updated as of Sep 28 2017 09:25 PM


 


Korean star Rain is coming back to Manila.

The singer, dubbed as the "King of K-Pop," will be headlining a concert -- his first in the country in seven years -- at Smart Araneta Coliseum in Cubao on November 3.


VIDEO



He will be joined by local acts such as Jay R, Sam Concepcion, Kris Lawrence, and Dasuri Choi to name a few. 
 
This will be his first visit to the Philippines since 2010, when he filmed the Korean television series "The Fugitive: Plan B" with co-stars Daniel Henney and Lee Na-young.
 

 


Rain, whose real name is Jung Ji-hoon, is preparing a new album scheduled for this November. His last album, "Rain Effect," was released in 2014.

Having made his debut as a pop singer in 2002, Rain has since ventured into acting, appearing in Hollywood films such as 2008's "Speed Racer" and 2009's "Ninja Assassin."

He was named in Time's "100 Most Influential People" list in 2006 and 2011. In January, he got married to star actress Kim Tae Hee.








































































































Nincsenek megjegyzések: