Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2013.01.01.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53933&page=257&searchType=title&searchStr=
raimy

새해 복 많이 받으세요!!!

정지훈 상병님
새해 복 많이 받으세요!!!
작년 한해동안 신세 많이 졌습니다 다사 한번 감사의 인사를 드립니다
여러분이 올 한해도 행복해 지시길 진심으로 기원합니다
올 한해도 잘 부탁드립니다
이루지 못한 상태에서 그만둬 버리면 실패가 됩니다 하지만 성공할 때 까지 계속한다면 성공이 됩니다
올해는 항상 노력하는 한해가 되길 기원하겠습니다
죽을만큼 공부하면서 일도 열심히 하겠습니다!!!
지훈씨 다시 한번 더 저 히로미에게 힘을 주시지 않으시겠어요?? ㅠ


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53937&page=257&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Eng Trans]12-12-31 Rainyent tweet


secession  2013.01.01
[English translation]

Dear all those who love Rain..
A Happy New Year. I hope that you closed the year 2012 well, and that will succeed in whatever you do in 2013.
I wish you to be rich~~


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53942&page=257&searchType=title&searchStr=
ratoka

13-01-01 Rain mentholatum

source : mentholatum weibo










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése