Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.02.04.

««« Előző nap


MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


FELTÖLTÉS ALATT




Ma egy véletlen találkozás során lekapott képet láthattunk az ifjú pár hétköznapi életéből. Pontos dátum nincs, csak annyit tudni, hogy a fotó a napokban készült. A hely megjelölése: 논현가구거리.


sejungyun

#논현가구거리 #우연히만남 #완전코앞에서봤네 #사진이라도같이찍을껄😂 #안찍어주나ㅎㅎ #김태희 #비 #부부 
 








YONHAP NEWS AGENCY
 

Rain, Kim Tae-hee sing duet at their wedding after-party with close friends

2017/02/04 14:41


SEOUL, Feb. 4 (Yonhap) -- In a restaurant located on the 50th floor of a high-rise in Yeouido, western Seoul, a newly married celebrity couple sang a sweet love song.

The song, sang by one of the hottest celebrity couples in Korea at the moment, went, "Please love me like you do now. Unless you change, you are the only one who owns me. I will never change."

At the after-party in the evening of Jan. 19, the newlyweds, singer Rain (Jung Ji-hoon) and actress Kim Tae-hee, held hands in front of a small gathering of close friends and relatives to sing the duet "Happy Me" by Eco.
 This photo, provided by R.A.I.N. Company on Jan. 19, 2017, shows singer-actor Rain and actress Kim Tae-hee getting married at a Catholic church in central Seoul the same day. (Yonhap)

Earlier that day, the couple married at a catholic church in central Seoul, bringing a happy ending to more than four years of dating.

Kim, in a white satin dress, shyly said, "This is for now," after singing the first verse of the song.

The party was attended by Rain's close friends including producer and singer Park Jin-young, Psy, and first-generation K-pop group "god" members. Some of them sang for the couple in return, wishing them "happily ever after." Psy belted out his song "Entertainer" and Park Jin-young played the piano. 
 
 The photo, taken from singer Park Joon-hyung's Instagram on Feb 4, 2017, shows Rain (L), Kim Tae-hee and Park Joon-hyung at the wedding reception on Jan. 19, 2017. (Yonhap)

One attendee told Yonhap News Agency, "It was such a cozy and cheerful gathering." Another said "The venue was so romantic with an amazing night view over the Han River. The couple must have been tired after a long day but took photos with each of the attendees."

The venue, The Skyfarm, is said to be run by Rain's close friend Noh Hee-young, CEO of YG Foods. She posted a photo of herself posing with the lovebirds on her Instagram, saying "Ji-hoon (Micheal, his baptism name) finally married one of Korea's most beautiful girls Kim Tae-hee (Verda). What a reverent mass and a warm and happy wedding ceremony~ We all heartily celebrated them." 

 
The photo, taken from Noh Hee-young's Instagram on Feb. 4, 2017, shows table decorations at the wedding reception of Rain and Kim Tae-hee on Jan. 19, 2017. (Yonhap)

In the wedding ceremony, Kim's niece walked the isle a few steps ahead of the couple, who, slowly following the flower girl, couldn't hide their excitement and happiness. Big applause and cheers erupted from the family members and friends in attendance.

Last Friday, the two came back from their honeymoon in Bali, Indonesia. They've started a new life in Rain's house in Cheongdam-dong, southern Seoul.

Rain is expected to release a new song next month.
 
 Singer Rain and actress Kim Tae-hee, who married on Jan. 19, 2017, pose for a photo at Incheon International Airport before leaving for their honeymoon on the Indonesian resort island of Bali on Jan. 22. (Yonhap)

jaeyeon.woo@yna.co.kr

(END)






[단독] "지금처럼만 날 사랑해줘~"…비·김태희 웨딩 비하인드
기사입력2017.02.04 오전 9:20최종수정2017.02.04 오전 11:30
(서울=연합뉴스) 이은정 기자 = 지난 19일 저녁 서울 여의도 전경련회관 50층의 한 레스토랑.

'지금처럼만 날 사랑해줘 난 너만 변하지 않는다면/ 내 모든 걸 가질 사람은 너뿐이야 난 흔들리지 않아~.'

이날의 주인공인 배우 겸 가수 비(본명 정지훈·35)와 배우 김태희(37)가 하객들 앞에서 손을 맞잡고 에코의 대표곡 '행복한 나를'을 듀엣했다.

앞서 오후 2시 서울 종로구 가회동성당에서 막 부부가 된 두 사람은 뒤이어 열린 피로연에서 한목소리로 노래하며 4년 넘는 교제의 결실을 본 행복감에 젖었다. 공단 재질의 흰색 원피스를 입은 김태희는 1절을 마친 뒤 수줍어하며 "여기까지만 부르겠다"고 말하기도 했다. 둘의 얼굴에선 미소가 떠나지 않았다.

이날 피로연에는 비를 데뷔시켜준 가수 겸 프로듀서 박진영과 비의 신곡인 프러포즈송 '최고의 선물'을 작곡해준 싸이, 박준형을 비롯한 지오디 멤버들, 비와 10년 넘게 동고동락한 댄서들 등이 참석했다. 
 
[Picture]
참석자 다수는 노래를 한 곡씩 부르며 부부의 앞날을 축하했다.

싸이는 '연예인'을 부르며 유쾌함을 선사했고, 박진영은 피아노를 치면서 로맨틱한 분위기를 연출했다. 댄서들은 음악에 맞춰 춤을 추며 분위기를 띄웠다.

한 참석자는 "부부는 물론 참석자들이 돌아가면서 노래하는 등 부부의 앞날을 한마음으로 축하했다"며 "최측근들만 초대한 자리여서 정말 즐거운 분위기였다"고 말했다.

또 다른 참석자는 "너무 예쁜 커플이었고 화이트 톤으로 인테리어가 된 피로연 장소도 여의도 야경이 한눈에 내려다보여 로맨틱했다"며 "부부는 피곤했을 텐데도 웃음을 잃지 않고 참석자들과 일일이 사진 촬영을 했다"고 전했다. 
[Picture]
피로연 장소는 비와 친분이 두터운 YG푸즈 노희영 대표가 총괄하는 외식 공간. 노 대표는 자신의 SNS(사회관계망서비스)에 "급하게 준비한 동생의 피로연 준비", "지훈이(미카엘)가 드디어 대한민국 최강미녀 김태희(베르다) 양과 결혼했다. 경건하고 감동적인 혼배미사와 따뜻하고 행복하고 넘 즐거웠던 애프터~. 우리 모두는 아낌없이 그들을 축하했다"란 글을 올리기도 했다.

노 대표는 꽃으로 테이블을 장식하고 앞 접시마다 비와 김태희의 캐리커처 카드를 올려놓는 등 각별한 신경을 쓴 것으로 알려졌다.

앞선 혼배미사에서도 비와 김태희는 시종일관 미소가 떠나지 않았다.

웨딩마치가 울리자 김태희의 여자 조카가 화동으로 앞장서서 걷고 이들 커플이 하객들의 환호와 박수 속에 행진했다. 비는 팔짱 낀 김태희의 손을 다독이며 만면에 웃음을 띠었다.
[Picture]
지난 27일 신혼여행지 발리에서 귀국한 두 사람은 설 연휴 양가 가족에게 인사한 뒤 서울 강남구 청담동 비의 자택에서 신혼 생활을 시작했다. 아직 따로 신혼집을 마련하지 않았으며 당분간 이곳에서 거주할 것으로 알려졌다.

비는 3월 신곡을 발표할 예정으로 힙합을 기반으로 한 곡이 될 전망이다.
[Picture]



Magyar fordítás
Fordította: Harudo11


Rain és Kim Tae-hee duettet énekelt az esküvői fogadásukon a közeli barátai körében

Az étteremben, Nyugat-Szöul egyik toronyházának 50. emeletén Yeouidoban, a friss házas híresség pár egy édes szerelmes dalt énekelt
A dal, amelyet akkor Korea legmenőbb híresség-párja énekelt, így szól: "Kérem, hogy szeress, ahogy most teszed. Hacsak nem változol meg, te leszel az egyetlen, aki birtokol engem. Én nem fogok változni soha."

Január 19-e estéjének after-party-ján az új házasok, az énekes Rain (Jung Ji-hoon) és a színésznő Kim Tae-hee egymás kezét fogta az egybegyűlt közeli barátok és családtagok kis társasága előtt Eco "Happy Me" (Tégy boldoggá) című duettjét énekelve.
[Kép]
Aznap korábban a pár Szöul központjának egyik katolikus templomában házasodott össze.

Kim a fehér szatén ruhájában félénken mondta, hogy "Most és mindörökké", a dal első versszakának eléneklése után.

A fogadáson Rain közeli barátai vettek részt, köztük Park Jin-young producer és énekes, Psy, és az K-pop első generációs csapatának, a "GOD"-nak a tagjai. Néhányan közülük énekeltek is viszonzásul "örök boldogságot" kívánva. Psy az "Entertainer" című dalával köszöntötte őket, míg Park Jin-young zongorázott.
[Kép]
Az egyik résztvevő azt mondta a Yonhap Hírügynökségnek, hogy "Olyan barátságos és vidám összejövetel volt." Más szerint "A helyszín olyan romantikus volt a Han folyó csodálatos éjszakai látványával. A pár fáradt lehetett a hosszú nap után, de fotót készítettek minden vendéggel."

A Skyfarm nevű helyet, azt mondják, hogy Rain közeli barátja, Noh Hee-young működteti, aki a YG Foods vezérigazgatója.
Ő tett fel egy képet az Instagramjára, amelyen az ifjú párral látható, mellé írva, hogy "Ji-hoon (Michael, a keresztény neve) végre összeházasodott Korea legszebb lányával, Kim Tae-hee-vel (Verda). Milyen áhítatos közönség, meleg és boldog szertartás~ Mindannyian szívből ünnepeltük őket."
[Kép] 
Az esküvői szertartáson Kim unokahúga ment néhány lépéssel a pár előtt, akik lassan követve a kislányt, nem tudták leplezni izgatottságukat és boldogságukat. Hatalmas taps és éljenzés tört ki a jelenlévő családtagokból és barátokból.

Múlt pénteken a pár visszaérkezett a nászútjáról Baliról, Indonéziából.

Most megkezdték az új életüket Rain házában Cheongdan-dongban, Szöul déli részén.
          Rain várhatóan egy új dalt jelentet meg a jövő hónapban.
[Kép]





Eco Happy Me című dala:






































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése