Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.06.27.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




PRIVATE LIFE


Rain ezen a napon utazott Sanya-ba, Kínába, hogy részt vegyen a JVJQ 10. évfordulós ünnepségén. Bár Kim Tae-hee is a meghívottak között volt, nem együtt utaztak, Rain egy nappal később indult, a képek az Incheon repülőtéren készültek.


Credit @mujige
Forrás: http://ameblo.jp/houshikun/entry-12043653236.html?timestamp=1435363038




 


 JVJQ

Az ünnepség három fő márkaarcának plakátjai: Rain, Kim Tae-hee és Kim Sun-hee







INSTAGRAM / TWITTER / FACEBOOK

Credit: rain_oppa / @29rain
Forrás: https://instagram.com/p/4bHN7hpShK/

Credit: Jung Ji Hoon Facebook
Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=934772756578896&set=a.150545625001617.31864.100001385409329

아~~~ 오늘은 훠궈타임 기다려용#용복이#사장포스#티타임#vip





DIAMOND LOVER


Credit 爱同款app weibo




Credit @电视剧克拉恋人后援会 weibo


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése