Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.06.07.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




MÉDIA


BYBLESSYOU BLOG

Forrás: http://blog.naver.com/byblessyou/220382625070


Ha jól sejtem, a blogbejegyzés apropója csak annyi, hogy Rain májusban egy virágüzletben vásárolt és eközben egy autogrammal is megajándékozta a tulajdonost, ezért szerepel a cédulán a Bless you felirat.




[출처] 배우 정지훈님께서 저희 블레스유플라워에 직접 방문하셔서 김태희님께 꽃선물을 하셨답니다.|작성자 byblessyou

2015.06.07. 15

저는 참 복도 많은 사람인가봅니다.
어느덧 플로리스트가 되고 샵을 운영하다보니
어떤이들은 그렇게 그렇게 뵙고싶어하는 분들을 저는 이렇게나 뵐 수 있다니!

이틀전 한창 꽃수업중에 목소리좋으신분께서
이거주세요 하시며 핑크색 수국한송이를 잡으시는 고에요 ,

배우 정지훈 가수 비 오라버니.

가끔 식당에서 멀찌감치 뵌적은 있었지만 하하.
실물 정말 쓰러집니다. 너무 톱스타분들은 정말 실제로보면 뭐가 달라도 다른듯해요-

여자친구드릴건가바요 여쭤봤더니 네그럼요!
꺄꺄꺄꺄꺄꺆꺄ㅑㅑㅑㅑㅑㅑㅑ꺄꺄꺄ㅑ
우리 학생들 수업하다가 정말 다 쓰러졌답니다.
빨리결혼하세요 그랬더니 그그그래야죠
꺄꺄꺄꺄꺄꺄ㅑㅑㅑㅑ꺄ㅑ꺄꺄꺄꺄
또한번 다 쓰러졌다는.

꼭 김태희님 웨딩부케는 제가 했으면 좋겠습니다.

저는
평생
펴엉생
이자리에서 꽃집하렵니다.!
야호!!



여기저기 연예인사인 푸하하
블레스유플라워 화이팅팅


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése