Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.06.04.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


REKLÁM


1.
MCM

Credit MCM Korea
Forrás: https://www.facebook.com/MCMkr/timeline/story?ut=43&wstart=0&wend=1435733999&hash=-17467730641559382&pagefilter=3

MCM이 뉴욕 소호의 스트릿 씬과, MCM의 플래그 쉽 스토어 에서 월드스타 Rain과 함께하였습니다. Stefan Strumble 스웻 셔츠와 Munich Collection, Milla , Transformer, BeBeboo 까지 다양한 제품들이 어우러진 컷들을 공개 합니다.

Az MCM a facebook-oldalán is közzétette a New Yorkban készített promóciós fotókat.













2.
LAVIVA ICE TEA

Credit LAviva乐维饮冰果茶 weibo

No comment. Úgy tűnik, hogy a LAviva kifogyott a grafikai ötletekből...




WEIBO

Credit @陆美智 Weibo

Rain ma ismét a CDL-ben járt.








INSTAGRAM


1.
Credit tmrllbbetter 
Forrás: https://instagram.com/p/3gzs-UsqmC/





2.
Credit 100ddoro
Forrás: https://instagram.com/p/3grknRJAsv/

"갑자기." (Váratlanul.)








DIAMOND LOVER


Credit @克拉恋人rain唐嫣 weibo



























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése