Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2013.08.14.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




MÉDIA


1.
App News

Forrás: http://www.appnews.co.kr/2011/inews.php?table=internet_news&query=view&uid=47564


디자이너 계한희, 미국서 주목

마켓 매거진 한류 대표 디자이너에 선정

013년 08월 14일 [06시 52분] 

지난 시즌 컨셉코리아를 통해 뉴욕패션위크에 데뷔했던 디자이너 계한희가 세계 최대 파이낸셜 뉴스네트워크 블룸버그(Bloomberg)가 발행하는 마켓 매거진(Markets Magazine)에 한류 대표 디자이너로 꼽혔다.
계한희 디자이너는 마켓 매거진 7월호 ‘한국의 거대한 야망’이라는 제목의 특집기사에서 싸이, 비, 소녀시대, 박찬욱 감독 등과 함께 한류를 대표하는 스타로 소개됐다.

또 패션 매거진 콤플렉스(Complex)는 지난달 22~23일 열린 뉴욕 2014년 봄/여름 남성복 캡슐 쇼 케이스에 참가했던 계한희 디자이너의 브랜드 ‘카이(KYE)’를 전 세계 270여개 스트리트 패션 브랜드 중 10대 브랜드로 선정했다. ‘2014년도에 반드시 입어야 할 브랜드’로 꼽힌 ‘카이’는 특유의 색감과 프린트로 스트리트 패션에 과감한 룩을 도입, 독특한 위치를 차지하기 시작했으며 이를 통해 하이패션으로 수준을 높이고 있다고 보도됐다.

한편 계한희는 다음달 4일 뉴욕 스탠다드 호텔에서 뉴욕패션위크의 공식 일정으로 내년 춘하 시즌 남성복, 여성복, 유니섹스 웨어 등의 컬렉션을 발표할 예정이다.

2.
ALLKPOP

Forrás: http://www.allkpop.com/article/2013/08/20-fascinating-facts-you-might-not-know-about-your-favorite-k-pop-idols






A cikk Rainre vonatkozó része:

20 Fascinating Facts You Might Not Know About Your Favorite K-pop Idols
August 14, 2013 @ 6:43 pm
This may sound daring, but I'll go ahead and assume that a lot of us aren't personally acquainted with some of our favorite K-pop idols (even though you know, as well as I, that we'd be the best, best friends they ever had - like, ever).

And because these idols are carefully filtered through all that airbrushed makeup and flawless performances, we so readily accept their otherworldliness, which is exactly what's expected of us - our idolatry. 

But here are 20 facts (weird, gross, random, tragic - they're all in there) you may or may not have known that take away from some of their perfection.

5. Back in the day, it wasn't always the case that Rain was as explosive a star (in more ways than one) as he is today. J.Y. Park revealed that Rain failed 18 auditions before he was finally granted admission to train under JYP Entertainment

20 Érdekes tény, amit talán nem is tudsz a kedvenc K-pop idoljaidról

5. Voltak olyan idők, amikor még nem az volt a helyzet, hogy Rain akkorát robbant volna sztárként (több téren is), mint ahogyan ma. J.Y. Park felfedte, hogy Rain 18 meghallgatáson sikertelen volt, mielőtt végül felvételt nyert gyakornokként a JYP Entertainmentnél.

3.
ARIRANG TV SHOWBIZ KOREA


Showbiz Korea - Top 5 Stars Who Best Represent Korea, 대한민국 대표 월드 스타 5
https://www.youtube.com/watch?v=9N5aGGHr-jw 





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése