Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.06.10.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



FACEBOOK

Credit: Jung Ji Hoon
Forrás: https://www.facebook.com/jung.jihoon.754?fref=nf

Rain számos közösségi felülete mellett óvatosan kezdi bejáratni a facebook-oldalát is, bár mint minden ismerkedő felhasználó, ő is először a szórakoztató, játékos kínálatba fut bele. De úgy látszik, hogy a kíváncsisága ezekre is kiterjed :) 

헉... (Huh...) - írta a képhez, amelyen a "Hogyan teremtett téged..." elterjedt játék koreai változatának rá vonatkozó eredményével szembesült: e szerint a megfontoltság és a figyelmesség mellett egy jókora adag vitalitást kapott a teremtőtől. Mit is mondjunk... huh, de mekkorát! :)





REKLÁM

LOVO

Credit 希望快乐与幸福 weibo









Credit LOVO官方微博 weibo



































RAIN NAPTÁRA: 2015.06.09.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




REKLÁM


1.
LOVO

Forrás: http://mp.weixin.qq.com/s?__biz=MzA5NjI0MzAxNA==&mid=206609330&idx=1&sn=75195b9334bd31969f99c00c9702c5fb#rd





LOVO全新广告大片暨【中文名】发布,你还没get吗? 

2015-06-09 LOVO家纺 LOVO家纺


[HD]15-06-09 Rain LOVO CF_30s
http://www.youtube.com/watch?v=t5JEOZGPDJE 




【片段精选】

曼妙回味,美梦绵延
活力,迎接阳光生活~


全新一天,轻松绽放
年轻,开启自由旅程~


纷繁职场,从容面对
自信,掌握人生舞台~


选择,
迎接,
做最适合的自己
快乐,让梦想遇见未来~


A reklámfilm pillanatfelvételei:

Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/15-06-09-rain-lovo-cf-cap-picture


















































2.
LOTTE

Credit Rainism
Forrás: https://www.facebook.com/pages/Rainism/194640590596971?sk=timeline










DIAMOND LOVER


Credit bojanchao
Forrás: http://instagram.com/p/3slQDPrUzy/




DVD

MY LOVELY GIRL JAPAN DVD BOX

Forrás: http://www.amazon.co.jp/dp/B00XTPZR3I/ref=tsm_1_tw_s_jpmv_nppfh4







Forrás: mv.co.jp/artist_ドラマ_000000000030794/item_僕には愛しすぎる彼女-DVD-BOXI_6410791