Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)
Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)
Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)
RAIN KRÓNIKA: 2007.03.08.
KBS GLOBALRain in Vietnam for World Tour
[2007-03-08]
Singer Rain has visited Vietnam to give a performance in the country`s economic center of Ho Chi Minh as part of his world tour. The top Korean singer will hold concerts at the city`s QK Stadium with 25,000 seats on March 10 and 11. Earlier on Thursday, he held a press conference where some 100 newspapers and broadcasters attended.
Arriving at the Ho Chi Minh International Airport by private jet and dressed casually, Rain gave a brief interview with local broadcasting company HTV, where he said, `My condition is very good and I am really looking forward to giving a performance here.`
He also waved and smiled at his fans waiting for him there. Some 1,000 fans shouted `Rain,` holding pickets in the shape of the letter `R,` and took pictures of him. A high school girl said, `I first became his fan because of his good-looking appearance. But I also got to like his sweet voice and powerful dancing. Many of my friends are also his fans and even my mom is his fan, so she let me come here.`
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése