Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2007.01.26.





Rain上海演唱会惹官司

http://www.sina.com.cn 2007年01月26日01:03 燕赵都市报

Rain在上海的演唱会即将开唱之际,曾经承办过2004年Rain北京演唱会的巨室音乐近日突然宣布,负责Rain的韩国经纪公司DR和内地经纪公司格林基德多次违约,令他们失去了上海演唱会的承办权,而且没有退还170多万人民币的定金。目前他们已经准备向法院提出诉讼。

巨室音乐董事总经理赵少威表示,“2004年,Rain的内地经纪公司格林基德找到我们负责Rain的北京演唱会,我们认为Rain的歌迷群很局限,铁定赔钱。但他们承诺,如果北京做得好,还让我们做上海站。考虑到上海站的利润应该很好,我们决定临危授命。结果不出所料,演出赔了260万。我们寄希望于上海演出,付给金宪昊176.4万元的合约金,原定2006年3月在上海做演出。没想到,格林基德先是说Rain的档期有调整,让我们等到泰国演出之后再说,然后一推再推,没了消息。我们为此事专门去了一趟韩国,找到DR公司,他们起先还承诺将在2006年3月31日之前解决这件事情,或者确定上海演唱会的时间,或者退还合约金并赔偿10万人民币。结果又是石沉大海。前几天我们想通过文化部干预这件事,没想到DR公司的答复已经变成‘我们和巨室没有直接签约’,现在我们听说有演出商从另外一家自称是Rain的内地经纪公司手中接下了上海演出,我们要通过法律找回公道。”

(杨欣欣)












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése