Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.05.04.







KBS GLOBAL

Rain Invited to ABC TV Headquarters in New York

[2006-05-04]

Singer Rain has been invited to the headquarters of ABC TV in New York.

Rain was recently selected by the U.S. weekly magazine TIME as one of the "100 Most Influential People in the World" (Time 100). He will leave Seoul on the morning of May 7 to attend a "Time 100" party to be held at the Lincoln Center for the Performing Arts in New York on May 8 at 8:30 p.m., local time. The trip has garnered attention, as Rain is expected to meet a senior executive of ABC TV, one of the major American TV networks, at the company's headquarters in New York.

According to a person close to Rain, he will visit the ABC TV headquarters in New York on May 8 at noon before heading for the "Time 100" red carpet ceremony. He is visiting ABC at the company's invitation. During his visit, he is expected to have a meeting with a senior executive at ABC to discuss the possibility of his appearing on the TV network.

An official from his agency, JYP Entertainment, has recently said, "Some time ago, we were contacted by an official from ABC TV. The official asked about Rain, his plans, and the possibility of his appearing on ABC TV."

Under these circumstances, if his meeting with the ABC TV executive results in his appearance on the TV's nationwide network, it will have a positive effect on enhancing his recognition in the United States. Rain officially declared his plan to advance into the American market in February, when he gave a solo concert at the Madison Square Garden in New York, a first for an Asian singer.

Following his attendance at the "Time 100" party, Rain will return home on the morning of May 10. Upon arriving, he will head for Busan to act in director Park Chan-wook's new film "I'm a Cyborg, But That's Okay," the first film he has ever acted in. Since late March, Rain has been staying in Busan to shoot the film.








































































































[060504-001]
RainSammi
Rain 060504(中字)2006影像日记





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése