Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2005.06.27.






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Nincs információ.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP EGYÉB HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


📰   KBS Global - Rain Invited to Perform at Manchester United`s Game


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




KBS GLOBAL


 


Rain Invited to Perform at Manchester United`s Game

[2005-06-27]

Singer Rain has been invited to perform at the pre-match show of the game between the British premier league team Manchester United and Japan`s Kashima Antlers on July 28 at 7 p.m. at the Tokyo Yoyoki National Stadium. Some 50,000 spectators are expected to attend the match.

Manchester United, which comprises some of the world`s top players such as Cristiano Ronaldo and Wayne Rooney, recently came into the spotlight when Korean soccer star Park Ji-sung joined the team. Rain is likely to meet with Park at the match.

Both the match and the pre-match show will be broadcast live throughout Japan by Fuji TV. The match is expected to record high viewer ratings as Manchester United created a sensation during its previous visit to Japan.

"It is quite rare for Manchester United to hold pre-match shows at goodwill matches. Many top Japanese artists expressed their willingness to perform at the match, but the players and the team`s senior officials chose Rain," said JYP Entertainment, Rain`s agency.

Rain said he is honored to have the opportunity to perform at the match of Manchester United, as he is a fan of the team, and will do his best to stage a superb performance that will be broadcast to Japan and Europe. The singer will hold his first solo concert in Japan, entitled `Rain Day In Japan,` on July 30-31 at the Tokyo International Forum and Aug. 3-4 at the Osaka Pension Hall.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧






















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése