Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.06.15.

HÉTFŐ / MONDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧










[유튜브 온리] 이미 조금은 슬퍼져버린 '슬퍼지려 하기 전에' by 쿨X샵X유산슬

[200515-001]






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦





SUBLIME ARTIST (BLOG)
써브라임아티스트


시리즈 정지훈 (Series Jung Ji-hoon)

데뷔 전부터 팬심 싹쓰리한 혼성 그룹 막내

2020.06.15. 11:14



안녕하세요!
오늘의 포스팅 주인공은 MBC'놀면 뭐하니?
'의 혼성그룹 싹쓰리
데뷔 준비 중인 '비룡'입니다.


20200615-0001


안녕하세요 비룡입니다!
싹쓰리에서 막내를 맡고 있죠ㅇ_ㅇ


데뷔 전부터 화제를 모으고 있다는싹스리의 막내!!비룡이의 매력 탐구,써브라임과 함께 하실래요?
 

20200615-0002

 

YES!




매력1. 무대 위와 아래의 갭


놀면 뭐하니?

"멘트가 똑같다?" 모범 답안 하는 동생 놀리는 효리 누나

[200615-001]



"멘트가 똑같다?" 모범 답안 하는 동생 놀리는 효리 누나


무대아래서막내몰이당하는중.mov
20200615-0003

하지만 이렇게 무대에 오르기만 하면

20200615-0004

20200615-0005

20200615-0006

멋짐뿜뿜.gif 

Videó:
듀스 노래 듣고 운명처럼 반응하는 비의 DNA
[200615-002]


화려한 조명 ON, 비룡이 부르는 <이 밤의 끝을 잡고>

[200615-003]



비룡이나타나면화려한조명ON.mov
 

20200615-0007

열일하는막내기럭지.jpg

20200615-0008

20200615-0009

얼굴도열일중.jpg



매력2. 숨김없는 리액션

20200615-0010

20200615-0011

꺄르르꺄르르낙엽만 굴러가도 좋은 막내


20200615-0012

좋아요봇.gif

20200615-0013

눈똥글ㅇ_ㅇ

20200615-0014

20200615-0015

작은일에도즐거운막내.jpg

20200615-0016

눈은부시지만리액션은놓칠수없지.jpg

20200615-0017

20200615-0018

(막내 눈 웃음과 넓은 어깨에 치이는 중...)

20200615-0019

사실 가만히 있을 때도 매력 넘친다는 것..


매력3. 본투비 연예인

20200615-0020

요즘 유행하는 MBTI 검사 중인싹쓰리 멤버들..

 
20200615-0021

비룡의 유형=본투비 연예인그냥 태어나기를 연예인으로 태어났다...!!

 
20200615-0022

ESFP의 특징
1. 관종끼 많음2. 주목받는 거 좋아함3. 학교나 직장에서 모르는 사람이 없다
YES~전부 다 맞음

 
20200615-0023

20200615-0024




역시 화려한 조명과 비룡은 뗄 수 없는 사이..


20200615-0025

20200615-0026

본투비연예인이라센터욕심내는중.gif

20200615-0027

막내는 메인 보컬이 하고 싶다!!!

20200615-0028

20200615-0029

막내니까 귀여운 것도 해보고

20200615-0030



멋있는 것도 해보고


20200615-0031

20200615-0032

잘생긴(?) 것도 해보는 중


20200615-0033

20200615-0034

 도저히 숨길 수 없는메인 보컬 욕심도 잔뜩 드러내는 중


20200615-0035


비룡의 매력은 파도 파도 끝이 없지...써브라임 원픽은 역시 비룡♡


사진 = MBC '놀면 뭐하니?'


다음 주 MBC '놀면 뭐하니?'에서는
복고풍 스타일로 변신한 비룡 등장 >.<

   

놀면 뭐하니?
< 데뷔 임박! 싹쓰리의 데뷔곡 선정~? > 놀면 뭐하니? 47회 예고
[200615-004]



< 싹쓰리를 위한 슈스스의 복고풍 스타일링! > 놀면 뭐하니? 47회 예고
복고를 만난 비룡도
놓치지 않을 거예요!

토요일 오후 6시 30분에 만나요~



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése