Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.06.01.

HÉTFŐ / MONDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📸   Sublime Artist - 써브라임아티스트
🎥   200601-001 골룡사나 - [TWICE] 모,사,둡이 추는 깡 구경하고가세요!! 1일 1깡

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




써브라임아티스트

2020.06.01. 12:22


시리즈 정지훈 (Series Jung Ji-hoon)

[비/정지훈] 진짜가 나타났다




안녕하세요!
오늘 포스팅의 주인공은
매니저 전화기가 조용할 날 없는
 비! 정지훈 씨입니다.

20200601-0001


화려한 조명만큼이나 뜨거운
하루하루를 보내고 있는 정지훈 씨가
얼마 전 매거진 <하퍼스 바자>를 통해
변함없는 몸매와 미모(?)를 뽐냈죠ㅇ_ㅇ


20200601-0002

20200601-0003

20200601-0004

20200601-0005

크...
이래서 레인레인 하는구나....

그럼 다들 신발 끈 꽉 매고
촬영장 비하인드 구경하러 가실까요?


20200601-0006

첫 촬영은 가볍게 셔츠를 입고..


20200601-0007

20200601-0008

...가 아니고 첫 촬영부터 후끈후끈♨
어쩜 시간이 지나도 30 SEXY 오빠


20200601-0009

20200601-0010

아니 이거 최근에 찍은 사진 맞나요?


20200601-0011

꾸럭美 폭발하는 게
아무래도 이때 같은데ㅇㅅㅇ..


20200601-0012

그림자까지 느낌 있는 당신은...대체...


20200601-0013
 

(화려한 조명이 레인이펙트 맞음.jpg)



이번엔 분위기를 확 바꿔
또 한 번 스튜디오를 적셔 보겠습니다!!


20200601-0014

작은 움직임 하나도 그가 하면 다르다는 것.


20200601-0015

20200601-0016

챡. 챡.


20200601-0017

트렌치코트로 이렇게 멋짐 뿌릴 수 있는 사람
또 없습니다....(눈물)


20200601-0018

(할 말을 잃어버림....)



20200601-0019

20200601-0020

눈빛, 손끝, 발끝...
현장 사진에서도 뿜어져 나오는
★어나더 클래스★


20200601-0021 

...WHOO...


20200601-0022

20200601-0023

타고난 이 멋이 어디가

20200601-0024

WHOO!
솔직히 이 콘셉트 반칙


20200601-0025

20200601-0026

다 잘 어울리지만
이 콘셉트는 특히 더 멋있어...☆


20200601-0027

약간 이때 느낌도 나궁....
(솔직히 이때 구름 1기였던 사람 손)


20200601-0028

20200601-0029

20200601-0030

20200601-0031

진심 버릴 사진이 하나도 없어서
다 때려 넣어봤습니다*^ㅡ^*


20200601-0032

20200601-0033

이것이 화보인지 현장 사진인지
헷갈릴 지경..


20200601-0034

이 정도면 오늘부터

 '1일 1비'  


20200601-0035

20200601-0036

 잘생긴 거 X 잘생긴 거 = 좋은 거


20200601-0037

20200601-0038

그러니까 많이 보세요


20200601-0039

♥♥♥


20200601-0040

♥♥♥


20200601-0041

♥♥♥


20200601-0042

20200601-0043

이렇게 마지막까지 빛이 났던
비, 정지훈이었습니다.


'1일 1비'로 부족할 땐?↓↓↓↓↓↓↓↓↓

https://www.instagram.com/rain_oppa/








🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

골룡사나
[TWICE] 모,사,둡이 추는 깡 구경하고가세요!! 1일 1깡 
[TWICE] 모,사,둡이 추는 깡 구경하고가세요~~! 
* 트와이스 사나가 아닌 원스가 운영하는 채널 
* 댓글들 중 간혹 욕설, 비방, 부적절해 보이는 경우에는 댓글을 삭제하겠습니다! 양해 부탁드립니다. 
* 방송은 방송으로 봐주시면 감사하겠습니다!!! 
200525 DAHYUN HAPPY Birthday 
200602 SBS 107.7 최화정의 파워타임  

[200601-001]
 





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése