Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.06.05.

PÉNTEK / FRIDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




[ENG] 👊워크맨 최초 일일알바생👊세차장에서 가장 싫어하는 비(RAIN) 등장💦 헌드레드 달러빌💸도 모자랄 깡 넘치는 세차장 알바 리뷰 | 워크맨 ep.55

JOB것들아~~~♥ 인력소장이다,,,,~~~ 
요즘~~ ,,귓가에서~~~ 깡,,~~이 떠나질 ,,~~
않는디,,~~ 이거~~ 어떻게.,,~~ 하냐 ㅠ~~~,,,
오늘도,,~~ 밥먹고,~~ 깡,,~~했다,,~~ ㅠ

세상의 모든 job것들을 리뷰한다 [워크맨]

▶ 매주 금 오후 6시 공개


Később angolra változtatták a videó címét és leírását:


RAIN💦 Becomes Jang Sung Kyu's 👊First-Ever Co-Worker👊 At The Car Wash | workman ep.55

JOB Fellas~~~♥ It's your manpower director,,,,~~~
GANG is so addictive these days,,~~
Even the remix~~~,,,
I watched GANG once, today as well,,~~ ㅠ

Reviewing all the jobs in the world [Workman]

▶ Upload every Friday at 6 PM KST

#workman​ #JangSungKyu​ #RAIN​ #BI​ #CarWash​
#JobReview​ #PartTimeJobReview​ #studiolululala


[200605-001]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




MBC HOW DO YOU PLAY?
MBC 놀면 뭐하니?


[놀면 뭐하니? 선공개] 올여름 기대주 유재석X이효리X비!!! 예상치 못한 의견 대립?!


[200605-002]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦















🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése