Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2019.06.02.

VASÁRNAP / SUNDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?








🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


- 📹📸   cine_hwang



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A stáb egyik operatőrének ebédszüneti életképéből tudjuk, hogy vasárnap is forgatták a Welcome 2 Life-ot. A házias készítésű levesbetéteket ígérő kis étterem címe: Seoul, Dongdaemun-gu, Sinseol-dong, 80-4, tehát valahol a közelben folyt a munka, míg a másik bejegyzésében Incheont jelöli meg helyszínnek. (A képek nem biztos, hogy ugyanazon a napon készültek.)


cine_hwang

King 수제만두


촬영가기전 점심식사 킹수제만두... 마파두부.... 여기 여기 진짜 진심 NO답!!!! 신설동1,2번출구. 여기 맛없으면... 저한테 욕하셈! #진짜 #진심 #ㄹㅇ #맛! #집! #초맛집 #MBC 웰컴2라이프 #뜬금없이 홍보중! #흥해라 흥! #GOMCUS #그렇다구


VIDEO



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



cine_hwang

Incheon, South Korea

[ 작당모의 ] 作黨 떼를 지음. 또는 무리를 이룸 謀議 두 사람 이상이 함께 범죄를 계획하고 그 실행 방법을 의논함. 또는 그런 일. ㅋㅋㅋ #MBC #웰컴2라이프 #홍보중 #흥해라 흥! #장수원 #촬~스 #이재의햄 #문가관영 #개지웅 #사실 밤씬기다리는중 ㅋ #GOMCUS #그렇다구





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése