Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.10.15.

HÉTFŐ / MONDAY






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):









boylondon_ltd

'보이런던' 쇼핑백 디자인이 곧 있을 중국의 광군절부터 크리스마스까지 이어지는 기간을 위해 출시하였습니다.
상품구매하시고 레드쇼핑백으로 선물도 전하세요^^
10/13부터 매장에서 만나보실 수 있습니다
———————————————
RAIN WITH BOYLONDON
BOYLONDON WITH RAIN
2018 Fall / Winter
#STREETMOVEMENT #스트릿무브먼트
#BlackStreetMovement
#RAINOPPA #RAIN #정지훈 #비
———————————————
Official BOYLONDONKOREA.,Ltd
HashTag
#BOYLONDON #boylondonkorea
#boylondon_ltd #boylondon_korea
———————————————
Social Network Service
Instagram
@boylondon_ltd
@boylondon_korea
Twitter @BOYLONDONKOREA
Facebook https://www.facebook.com/boylondonkorea
Official Site www.boylondon-ltd.com
www.boylondonkids.com



























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése