Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2018.09.29.





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):

📹   HARU @haru0315


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


HARU
@haru0315
(Közzétéve: 2018.10.06.)


Rain💖Boy London💞 😍Kimpo Airport🐩20180929🥂


VIDEO



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧








Nem listázott videók:
vividly12blue   Touch Ya
vividly12blue   Bad Guy
vividly12blue   Love Story
vividly12blue.  Rainism




jjung_ee22
(Közzétéve 2018.09.30.)























































via @yoshimin__k

めも 180929 PSYxRAIN SetList 13曲

1. Rainism
2. Touch Ya
3. Avoid the Sun
4. Bad Guy
5. Instead of saying goodbye
6. I'm Coming
7. Love Song
8. Love Story
9. 30Sexy
10. Nan
11. La Song
12. It's Raining
13. Hip Song



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



RAIN & PSY

rain_oppa / @29rain / 정지훈

#우리형 #내형 #동네형 #재상이형 #10년뒤에도 #PSY #RAIN 

psy_oppa /

@rain_oppa X @42psy42
#감사했습니다 #THX

00:14 (KST)






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




iam_new_ssun

오마카쥬 x 비
Rain 오라버니를 볼생각에 머리에 힘주려다 이마를 지졌다.
흉터는 남았지만 사진도 남았으니까😂
오빠 이빨 괜찮아용? 오빠 또 만나요👋🏻
오늘 꿈 같은 시간을 선물해준, 울 언니와 오빠 사랑해요💕
.
.
#rain#비#정지훈#오마카쥬#콜라보#기대해봅니다#완벽한피지컬#이제현실로돌아와#폭풍작업#싸이오빠#미안해요#콘서트#꿀잼#싸이비#롯데카드무브#롯데카드










💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


jeonseungwhee

(Az AB Entertainment CEO-ja)

#싸이비콘서트 #월드스타 #정지훈 #공연굿굿 #내가뿌듯 #유산소운동엔 #잇츠레이닝 #쓰읍하 😎💯👍🏻🙏🏼





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


parksalceo

(A Parksal Company CEO-ja)

역시 멋진 형님들의 공연~~!! 한 분야에서 15년이상 꾸준히 한 길을 함께 하고 있는 모습만으로도 멋지다~~!! 지치면 진다는말~
또 다른 자극을 받으며 또다시 박살 마인드 무장하고 11월4일 전까지 다이어트 다시한번 가즈아~~!!
#rain #정지훈 #raincrew #싸이비콘서트 #자극 #멋짐 #뿜뿜
@rain_oppa @kostyle @biiig_k @ogtak79 @machowho












kyomin2
Insta story

VIDEO




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



싸이비콘서트!!!!!
비 등장하자마자부터 폭풍간지 및 비쥬얼쇼크
싸이 등장하자마자 바지터짐 및 구두 뒷굽 나감 (싸이가😅)
오늘....제대로 탈진함... 화리생각 😊😁
(무릎이 아파오고 다리가 저려온다...)😅
#폭풍간지 #비주얼 #비 #rain #정지훈
#박재상 #싸이 #바지 #구두
#테니스 #홍보대사
#홍화리 #오늘 #보호자
이쁘고착하고성숙한 귀요미 화리
항상 응원 할께🤗💖
@hongsungheunswife 덕분에 화리랑 넘잼있게 잘봤어요
멀리서도 신경써주시고 배려해주셔서 감사해요😘🤗
@rain_oppa 😎






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



mealtopbingsoo
(Közzétéve: 2018.10.01.)

Rain és Lucky Blue Smith amerikai modell, zenész - és ugyancsak egy kislány apukája - közös képét a Hyundai Central Planning embere (talán vezetője), Rain régi barátja osztotta meg. A HCP, amely egy brandeket és celebritásokat összekötő modellügynökség, már mindkettőjükkel dolgozott.

Rain & Lucky





jungeun0820

여전히 (잘생)김이 가득 비오빠❗️
콘서트 잘 보겠습니다 🙏🏻🙇‍♀️



 



hongsungheunswife

드뎌.
비×싸이의 콘서트가 시작됐네요.
미국 샌디에고에서 새벽3시10분인데..부러워서 잠 못자고 있는 1인..
아~~부럽다.
진짜 엄마도 가고싶었는데...
.
.
고마웡~~!진짜 @rain_oppa 🤗👍🎶🎵 화리야~~오빠한테 감사하며 살아라!
너 업어키우셨엉ㅎㅎ
근데 화리 넘 커버렸니?너 손 주먹쥐고 어색해해?
시간 참~~빠르다.네가 콘서트 시작전까지 품에 안고 다니던 애기였는데...
벌써 너도 공주님이 태어났으니...
시간이..야속하다.쏘아 놓은 화살처럼 지나가.ㅜㅜ
니는 기억이 없을지 모르지만..엄마 입장에선 얼마나 감사하도록 많이 너를 예뻐해줬는지 몰라.!
자아~~~이제 즐겨!퐈이아~~~~
불토불토행!
엄마 최고지?
.
#정지훈 #비 #rain #가수 #배우 #월드스타
#홍화리 #배우 #중학생 #싸이 #홍성흔 #딸스타그램
#콘서트 #공연 #잠실 #불토 #댄스
#노래 #연기
#인생 #인연 #감사
죽기 전에 꼭 봐야 할 공연
#happy #smiles #instagram #likeforlikes #instamood
#일상 #instadaily #bestoftheday #소통







mirachai

First time to experience #kpop @rain_oppa thank you for putting on such a fantastic performance. #kpopmusic #kpopidols #rainoppa #music #concerts #southkorea #landofmypeople #lifeofamalegroomer #travel






onion_un

#나의연예인 #정지훈 #비


 







Sajtó:

http://news.nate.com/view/20180929n13221
http://news.nate.com/view/20181001n06392
http://news.nate.com/view/20181001n07203
https://entertain.naver.com/read?oid=312&aid=0000350790






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése