Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.07.21.

««« Előző nap
Következő nap »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?






ALLKPOP






Rain and Kim Tae Hee to appear on 'Laws of the Jungle' in the near future?  
By KpopJoA





On July 21, SBS' 'Laws of the Jungle' featured the members gathering at the airport before their flight to Komodo Island, Indonesia. 
Before boarding, the members received a phone call from actress Kim Tae Hee as she cheered for her younger brother actor Lee Wan.  "Please take good care of my younger brother," she told captain Kim Byung Man. 
During the phone conversation, Kim Byung Man asked in disbelief, "Is this really Kim Tae Hee?"  
Not wanting to miss a golden opportunity, he commented, "We hope for your safe delivery and when you're in better condition later on, please appear in the 'couple special' in the near future."  Hearing this, Kim Tae Hee responded, "I am an avid viewer of 'Laws of the Jungle'." Perhaps, we'll be seeing the couple on the program in the near future. 
Meanwhile, Kim Tae Hee tied the knot with singer Rain earlier this year and announced her pregnancy news back in May.










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése