Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.07.19.

««« Előző nap
Következő nap »»»



FELTÖLTÉS ALATT




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?









ALLKPOP
http://www.allkpop.com/article/2017/07/rain-reveals-when-he-finds-his-wife-kim-tae-hee-the-most-attractive





Rain reveals when he finds his wife Kim Tae Hee the most attractive

By KpopJoA




The July 18 edition of MBC Every1's 'Video Star' featured actor Kim Kwang Min on the show where he decided to make a phone call with best friend singer Rain live on the air.
Kim Kwang Min praised actress Kim Tae Hee, saying, "Even her makeup-less face radiates with beauty.  She's like someone from another realm; she emits this Sister Mary aura."
During a live phone conversation with Rain, when the MCs asked, "when do you find Kim Tae Hee the most attractive?" the singer answered, "She is pretty all the time, however, I find her the most attractive when she's eating," causing the viewers to get goosebumps.


















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése