Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2021.01.25.

 RAIN CHRONICLE: 25 JANUARY 2020 

HÉTFŐ / MONDAY

 

 

MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
WHAT DID RAIN DO THAT DAY?

 

Nincs elérhető információ / No information available.

 

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):
EVENTS, NEWS, COVERAGES OF THE DAY (overview):


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

 ESEMÉNYEK & HÍREK / EVENTS & NEWS

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

 

RAIN

rain_oppa / 정지훈

15:38 (KST)

27일날 라방 !!!
게스트 있음 !!! 특별 게스트 기대바람 싸이퍼와 함께
#RAIN #ciipher #싸이퍼. on January 27th!!!!!

[Live broadcast on the 27th!
We have guest! With our special guest, the anticipated Ciipher,
#RAIN #ciipher #싸이퍼 on January 27th!!!!!]

[27-én élő adás!!!
Vendégünk is lesz!!! Különleges vendégünkkel, a várva várt Ciipherrel
#RAIN #ciipher #싸이퍼 január 27-én!!!!!]

 

[210125-001]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



MNET "I CAN SEE YOUR VOICE" SE08 EP01

PREVIEW



Mnet Official

[ENG] [너목보8/1회예고] RAIN IS BACK! 역대급 88하게 돌아온 너목보8에 비도 속수무책?1/29(금) 저녁 7시 20분 첫방송

[너목보8/1회예고] RAIN IS BACK! 역대급 88하게 돌아온 너목보8에 비도 속수무책?! 1/29(금) 저녁 7시 20분 첫방송

88한 재미와 8딱이는 반전! ∞무한 재미 보장∞
<너의 목소리가 보여8>
★1월 29일(금) 저녁 7시 30분 첫방송★

#너의목소리가보여8​ #너목보​ #김종국​ #유세윤​ #이특​ #엠넷​ #Mnet​ #ICanSeeYourVoice


[210125-000]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

mnet_cuvoice

[#너목보8/1회예고] RAIN IS BACK! 역대급 88하게 돌아온 너목보8에 비도 속수무책?! 1/29(금) 저녁 7시 20분 첫방송

88한 재미와 8딱이는 반전! ∞무한 재미 보장∞
<너의 목소리가 보여8>
★1월 29일(금) 저녁 7시 20분 첫방송★

#너의목소리가보여8 #너목보 #김종국 #유세윤 #이특 #엠넷 #Mnet #ICanSeeYourVoice


[210125-000]






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



Mnet Official

[ENG] [너의 목소리가 보여8] ♥1회 초대스타 비의 메시지가 도착했습니다♥#너의목소리가보여8​ | I Can See Your Voice 8 EP.1


[210125-000]



I Can See Your Voice 8
<ICSYV8> guest RAIN
First episode on 1/29 (Fri) at 7:20 PM


Hello ICSYV8 viewers!

Finally, I will be on 'I Can See Your Voice 8' as a guest!
Back with plot twists and entertainment!
You won't be disappointed by ICSYV8!

1/29 (Friday) at 7:20 PM
The first episode is coming, so please send lots of love and support!
Thank you!


mnet_cuvoice

[#너목보8] 💌1회 초대스타 비의 메시지가 도착했습니다💌

너목보8의 문을 활짝 열어줄 첫번째 초대스타는 비!✨
여러분에게만 드리는 비의 깜짝 메시지를 특별 공개합니다!📢

88한 재미와 8딱이는 반전! ∞무한 재미 보장∞
<너의 목소리가 보여8>
★1월 29일(금) 저녁 7시 20분 첫방송★

#너의목소리가보여8 #너목보 #김종국 #유세윤 #이특 #엠넷 #Mnet #ICanSeeYourVoice


🎤<너의 목소리가 보여8> 1월 29일(금) 저녁 7시 20분 첫방송🎤

[210125-000]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧 


 SAJTÓ & MÉDIA / PRESS & MEDIA

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése