Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.01.18.

SZOMBAT / SATURDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Nincs információ.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📰   Global Economic - [글로벌-Biz 24] 쿠쿠전자 말레이시아 법인, 가수 '비'를 2020년 브랜드 모델로 선정



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




GLOBAL ECONOMIC
글로벌이코노믹






[글로벌-Biz 24] 쿠쿠전자 말레이시아 법인, 가수 '비'를 2020년 브랜드 모델로 선정

정영일 기자입력2020-01-18 09:51



가전 ​​브랜드 쿠쿠 말레이시아는 최근 말레이시아의 팝 가수 시티 누르할리자(Siti Nurhaliza))와 한국 연예인 비(Rain, 정지훈)을 2020년의 브랜드 홍보 모델로 발탁했다고 현지 매체들이 18일(현지 시각) 보도했다.


쿠쿠 말레시아 법인 측은 현지 매체들과의 인터뷰에서 "비와 시티는 표준을 넘어선 (쿠쿠)제품과 서비스를 제공하려는 회사의 마케팅에 적극 나설 것이다"라고 밝혔다.

시티 누르할리자는 카리스마있는 매력과 매력적인 성격을 가지고 있으며 비는 솔로 음악 경력으로 한국 이외의 팬들의 마음을 사로 잡고 있다고 소개했다.


정영일 글로벌이코노믹 기자 wjddud@g-enews.com




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése