Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2016.08.17.

««« Előző nap



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Az Endless August / August Not The End forgatásán dolgozott Sanghajban.








Az Instagramra feltöltött közös képről bár nem adtak meg közelebbi információt, de szorgos Cloudok kiderítettek néhány dolgot. A raincloudhk weibo szerint egy 일언족발 nevű, főként sertéshúsból készült fogásairól és sportos enteriőrjéről híres étteremben készült a fotó, amely Rain ügynökségének és lakásának környékén található Cheongdam-dongban. Sunnypeony pedig rátalált két régebbi ételfotóra, amelyet Rain minden bizonnyal itt készített 2015. június 16-án. Mi viszont azt sejtjük, hogy Rain többször is megfordult a helyen, mert hacsak nem volt nagyon hűvös a június, akkor a képen biztosan nem nyári öltözékben látható :)







Rain régebbi fotói:






MENTHOLATUM


A termékek tajvani hirdetései:















__________________________________________________________________________________
KREDITEK:

zoco_park https://www.instagram.com/p/BJMa0_vjOpP/


rain_oppa 
https://www.instagram.com/p/3_un_AJSv1/?taken-by=rain_oppa
https://www.instagram.com/p/3_ukl7pSvo/?taken-by=rain_oppa


Mentholatum 行云流水Annie Weibo






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése