Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.09.01.





KBS GLOBAL

Park Jin-young makes it to Billboard Chart

[2006-09-01]

An album containing a song written by Korean singer and producer Park Jin-young has made it to the Billboard chart.

Park wrote the song `When Your Body is Talking` for American R&B singer Cassie`s debut album, which ranked fourth on the chart on August 16. The album has come in 14th on this week`s chart and occupies the 33rd place on next week's chart.

`When Your Body is Talking` is contained as a bonus track in the albums, which are sold through the largest U.S. distribution chain, Circuit City. Park`s company JYP Entertainment said, `Album distributor Warner Music put Park`s song on recordings that are sold at a specific distribution chain as a way to promote the album. Such a marketing strategy is common in the U.S.`

Other albums carrying Park`s songs also made it to the Billboard chart previously. Mase`s album `Welcome Back` contained Park`s song `The Love That You Need` and ranked fourth on the chart in September, 2004. Park`s song `I Wish I Made That` was carried on Will Smith`s album `Lost and Found,` which took sixth place on the music chart in April this year.

Pop star and producer P Diddy, Harvard-graduate producer Ryan Leslie, and singer Beyonce took part in the production of Cassie`s album. The U.S. community portal site Myspace.com is being used as a channel for promoting the album.

JYP Entertainment said the album`s ranking on the Billboard chart means that Park has consolidated his status as a successful Asian producer in the U.S.

`Park and P Diddy maintain their friendship and are stilling working together after singer Rain`s concert at Madison Square Garden in New York. P Diddy and Ryan Leslie are strong candidates for major partners of a U.S affiliate of JYP Entertainment. Details on establishing a U.S affiliate will be finalized by late this month,` the company added.
























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése